Arséne Wenger úgy gondolja, hogy az Arsenal jó kezekben van Mikel Arteta személyében, a londoni klub legendás volt menedzsere szerint egykori játékosa sikerre vezetheti a gárdát.

Wenger a közeljövőben megjelenő könyve kapcsán több médiumnak - köztük a BCC-nek is - nyilatkozott, amelyben számos témát is érintett, többek között az Arsenal jelenlegi helyzetét is.

"Mindenképpen jó kezekben van az Arsenal Artetánál. Benne minden összetevő megvan, hogy kiemelkedő menedzser legyen, de ez jónéhány korábbi játékosomra is igaz. Egyszerűen csak időt kell nekik adni, hagyni kell, hogy úgy végezzék a munkájukat, ahogy ők jónak látják." - mondta Wenger.

"Arteta intelligens, nagyon szenvedélyesen dolgozik és erős jelleme van. Ezen kívül úgy vélem, a megfelelő emberekkel veszi körbe magát."

A francia szakember a jelenlegi Arsenal egyik legnagyobb rejtélyéről is beszélt, azaz Mesut Özil helyzetéről. Mint ismert, a német irányítót Wenger igazolta le 2014 nyarán akkori klubrekord, 42,5 millió fontos összegért. Mostanra azonban Özil olyannyira mellőzötté vált Arteta csapatában, hogy be sem regisztrálták a klub Európa Liga-keretébe, és sanszos, hogy a bajnokságra vonatkozó összeállításból is kimarad, mivel az Arsenal többmillió fontot tud nyerni azzal, hogy nem kell teljesítményarányos bónuszokat fizetnie a részére.

"Úgy érzem, hogy nagy pazarlás folyik vele kapcsolatban. Először is azért, mert azokban az éveiben jár, amikor egy ilyen tehetségű játékos a legtöbbet tudná a csapatának adni. Nagy kár a klubnak is ez, mert Özil egy hihetetlenül tehetséges középpályás, egy kreatív zseni, aki a támadóharmadban óriásit tudna a csapatnak adni a gyilkos passzaival."

"Ugyanakkor a futballban most egy olyan trend honol, amikor minden a gyors kontrákról és átmenetekről szól, és ez megöli az olyan stílusú játékosokat, mint Özil, mivel minden csapat így akar játszani. Viszont nem szabad megfeledkezni, kiről is  beszélünk: egy világbajnok játékosról, aki a Real Madridban játszott."

"Óriási, mennyi gólpasszal bír, szóval valahogy meg kell találni a módját arra, hogy visszakerüljön a csapatba."

Wenger végül magáról az Arsenalról is ejtett néhány szót.

"Az Arsenal életem szerelme. 22 évet adtam az életemből ennek a klubnak. Az Arsenallal való kapcsolatom olyan, mint egy olyan emberé, aki megszakított minden kapcsolatot a gyerekeivel, de még mindig szereti őket. Én építettem az edzőközpontot és az Emiratest is. Hihetetlen, mennyi vért kellett izzadnunk, hogy visszafizessük a stadion miatt felvett kölcsönt, és hogy olyan légkört és infrasturktúrát alakítsunk ki a klub körül, hogy újból be lehessen fektetni a jövőben. Azt gondolom, jó úton haladunk."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (49)

5 napja
Most akkor játszhat ma Saliba? nem úgy van hogy kimaradt az el nevezési listáról?
10 napja
Ti hogy kezdenetek ma?
En igy:3.4.3
Leno.Holding.Luiz.Gabriel.Bellerin.Xhaka.Partey.AMN.Willian.Auba.Nketiah.
Megpedig azert igy,mert City hijan van jatekosokkal,sok a serultjuk.AMN tokeletes lenne tierney helyett most.Tierney serulessel bajlodott+AMN jobblabas es kurvagyors.Mahrezt a befelehuzo szarjaval talan teljesen ki tudna kapcsolni,plussz labdakihozatalokban is jobb Tierneynel.Ami nagysegitseg ha pressingelne a city.Xhaka Partey kettos nyilvan a vedelem stabilizalasara menne.Nketiah pedig azert,h utso 20-25 percben johessen Friss Lacikamegnyerni a meccset.Willian helyere pepé...Holding helyere Ceballos ...es Formaciot valtani 4.2.3.1re...utso 20-25 percben...nem.lesz a citynek minosegi csereje...Ceba.Pepé.Laca harmas frissitessel megnyerhetjuk utso par percben a meccset.Ti hogxan csinalnatok?
11 napja
Én Sakara tettem.. Magyar focit kb 2002 óta nem nézek válogatottam sem. Max az eredményeket. Az hogy néha van eredményesebb időszak minden csapatnál van! Normális szerethető magyar focistát sem tudok Gera óta. Beképzelt semmirevaló bagázs az egész. Ya magyar foci meg egyszerűen szar a válogatott is és bajnoki szinten is... ennyi
11 napja
2002 óta nem nézed, akkor mi alapján alkotsz véleményt? Már nem szar, egész sok tehetség pallérozódik külföldön, pl Parma, Slazburg(nem csak Szoboszlai), Benfica, Roma, stb. A Fradi és a Vidi is látványos focit játszik már, a válogatott szintén jó most, ha ott van Szoboszlai, Sallai. Ennyi.
11 napja
En 4 eve nezem megint a valogatottat is... 2 eve elkezdtem kovetni a magyar bajnoksagot is,mert van par csapat mar akik eleg faszan toljak... Fradi meg kimondottan szinvonalas focit jatszik.
11 napja
Nálam egy pihentető alvás közben mehet az NB1-es vagy válogatott meccs. :D
5 napja
Arsenal856 - oké, de milyen áron? Ér ez annyit, hogy az országot tönkretegyék? Egyszerűen nem lehet azonosulni a magyar focival, mert gusztustalan, ami mögötte megy. Erről nem a focisták tehetnek, hanem a politika. Inkább legyünk szarok mint eddig - bár olyan sokkal nem lettünk jobbak -, de akkor arra menjen a pénz, amire kell.
5 napja
Csabigunner. Csőlátásod van. Spanyol és olasz fociban 1000x több állami pénz van. Az ország már régóta szét van baszva, mind1 melyik kormány irányít, bábokból áll az összes párt.
11 napja
Ott van Saka, inkább rá
11 napja
Mekkora libsi paraszt vagy Csabigunner! Oké, h Arsenal a kedvenc csapat, de semmilyen körülmények között sem lehet előrébb való a nemzeti válogatottnál, csapatoknál a nemzetközi porondon, játékosoknál egy egészséges normál embernél.
11 napja
Arsenal856 ez a te véleményed, csabigunneré meg az, nehogy már megkövezd emiatt. Miért lenne kötelező Szoboszlaira szavazni, csak mert MAGYAR? El lehet mondani rendesen is a véleményed mások lebecsmérlése nélkül ;)
11 napja
Ja, én se vágom ezt, mindenki azt csinál, amit akar. Engem nem tud meghatni ez a Szoboszlai gyerek sem annyira, csak azért mert magyar. Lefogadom, hogy ha leülnél vele meg Sakával beszélgetni látatlanban, azt mondanád, hogy jesszus, ez a Bukayo sokkal jobb srác, mint az a másik arrogáns pöcs.
11 napja
És Te honnan tudod, hogy egy arrogáns pöcs Szoboszlai? Beszéltél már vele személyesen? Előítéletek úgy látom meg vannak, csak azért mert magyar... Grat.
11 napja
Lerí az a testbeszédéből, beszédéből, viselkedéséből valakinek, hogy vélhetően milyen ember. Saka nekem sokkal szerényebbnek tűnik. Nem nációk alapján ítélek meg senkit...
11 napja
Nem arcos a szoboszlai gyerek...totalisan magaboutos,de nem is baj...Amugy az egesz 20as listabol talan 4en...5en...davis.haaland.szobi.Kususevski.Sancho akik minden hetvegen jatszanak kezdokent...max 3-4 akik europai porondon is hetkoznap...valogatottban kezdok 3an...es abban is ottvan szobika....a legfontosabb ebben a korban,folyamatos terheles,ixperiensz...beloluk tuti topgamer lesz...a tobbibol lesznek kihullasok...en PL sakaban nem erzem...sajna sracok ezvan...
11 napja
Nem értek egyet azzal, hogy ha valaki nem a válogatottat teszi minden elé, akkor már hazaáruló. Azt a válogatottat, amely a 4 évvel ezelőtti EB-bravúron kivül sorra hozta a szégyenletes teljesítményeket, és igazán jó játékos, de még szerethető karakter sem volt. Mostanra azért kicsit változott a helyzet, de nem kell átesni a ló túloldalára sem. Rossi remek munkát végez, van pár külföldi topligában játszó ember is, és van egy megatehetség Szoboszlai személyében. De ennek az alapnak kéne lennie, egy olyan országban, ahol évek óta öntik a pénzt a fociba. Bőven van még miben fejlődni, tény, hogy most van egy kis stabilitás a csapatban. Személy szerint én jobban tudok szurkolni a pólós, kézis lányoknak, fiúknak, kajakosoknak, Bajinak stb. Viszont azt is messze tartom az igazságtól, hogy Szoboszlai egy öntelt kis pöcs, teljesítmény nélkül. 19 éves létére magabiztos, de ez abszolút kell egy profi karrierhez, pláne a top szinten. Oké, Saka egy nagyon szolíd, intelligens gyerek, színötös tanuló, ezt Mertesacker is elmondta. De száz mai fiatal labdarúgó közül jó ha öt ilyen. Egyszerűen nem ezért fizetik őket, és maga a díj sem erről szól. Persze mindenkinek szíve-joga eldönteni kire szavaz, de én úgy tudom a nyertes kiválasztásában komoly szerepe van egy szakmai zsűrinek.
11 napja
Nem vitattam Szoboszlai tehetségét, még ha szerintem azért egyesek túlzásokba is esnek ezzel kapcsolatban. Nekem nem szimpatikus maga a csávó viselkedésre, ennyit mondtam, és hogy nem értem, hogy miért kéne csupán a nemzetisége miatt szavaznom rá. Ha a teljesítményt nézem, akkor Davies, Haaland és Sancho kiemelkednek, ha a potenciált is, akkor Camawinga és Foden még, aki kiemelendő a listáról. Szoboszlai szvsz nem ez a kávéház. Én amúgy Sakára nyomtam.
11 napja
Bazdmeg Kispesti, kár volt linkelni ezt a szavazósdit, többet ártott, mint használt :D Itt egy megatehetséges magyar gyerek, és a többség másra szavaz, h elkurvult ez a világ!
5 napja
24 éves vagyok, nekem eddig semmit nem adott a magyar foci. Az, hogy nagy mázlival kijutottunk az EB-re és most ott van a Fradi a BL-ben (apám nekik szurkol, az ő meccseiket általában meg is nézem) nem vígasztal, pláne azzal a háttérrel, ami itthon a foci mögött van. Azt gondolom, hogy egy jóérzésű magyar ember - még ha sportszerető is - nem tud önfeledten örülni a fociban elért sikereknek, mert látja, hogy milyen ára van. És ez nem a focisták hibája. Szoboszlai nekem se szimpatikus egyébként, amikor lecserélték az oroszok ellen, akkor kifejezetten gusztustalanul viselkedett. Jó játékos, kétségtelen, de 19 évesen nem kéne ennyire nagyralennie magával. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, nyilván mivel magyar, örülnék, ha hozzánk kerülne valamikor, de nem a tudása miatt elsődlegesen. Ha az Arsenal valaha magyar csapat ellen fog tétmeccset játszani, akkor se fogok a magyar csapatnak szurkolni, mert 15 éve Arsenal-szurkoló vagyok és az aktuális játékosainkat mindig a többiek elé fogom helyezni ha magyar a másik, ha nem. Eleve sose tudtam azonosulni a nacionalizmussal, de ebbe most ne menjünk bele.
5 napja
A válogatott meccseket eleve ritkán nézem és akkor is csak fél szemmel, azt se tudom, kik játszanak a magyar válogatottban, csak a nagyobb neveket ismerem, a bolgárok elleni meccset épp néztem és olyanok voltak a csapatban, akikről azt se tudtam, kik azok.
5 napja
Ha már itt tartunk, nekem Nketiah se szimpatikus annyira pont azért, mert nagyképű és arrogáns, mint néha Szoboszlai. Amikor a Norwich ellen beállt és rögtön gólt lőtt, egy cserejátékos odament hozzá, gondolom egy ifi és ellökte magától. Az ilyeneket sose csíptem, de nekem Nketiah akkor is fontosabb, mint Szoboszlai, mert ő nálunk játszik.
11 napja
Elvileg Tierney lesz a City ellen, meg ma be is jelenthetik.

Szólj hozzá