2006. május 7-e a szomorú búcsú ellenére boldog napként vonult be az Arsenal szurkolók emlékezetébe, ám éppúgy lehetett volna drámai is. Henryék ugyanis 4-2-re győztek a Wigan Athetlic ellen, és a Tottenham vereségével az Arsenal lett a negyedik a bajnokságban, ezzel pedig mi indulhattuk a Bajnokok Ligájában.

Pedig ez nem volt mindig így. Egy Pires gólt követően a 2005/06-os szezon meglepetés csapata egy Paul Scharner és egy David Thompson góllal gyorsan lecsendesítette a hazaiak rajongóit, azonban az Arsenal sem tett le a BL-álmáról, hiszen Henry a 35. percben egyenlíteni tudott.

A nézőtéren lévő rajongók másik fele eközben folyamatosan rádión követette figyelemmel, mi zajlik az Upton Parkban a West Ham és a Tottenham között.

Röviddel a második félidőben jött egy rossz hír: a West Hamnél Teddy Sheringham büntetőt hibázott, így még mindig a másik észak-londoni csapat állt továbbjutó helyen.

Ezzel egyidőben azonban Thierry Henry tovább növelte az Arsenal előnyét egy Thompson-hiba után, majd büntetőből beállította 4-2-es végeredményt, magának pedig a mesterhármast, 14 perccel a lefújás előtt.

A szurkolók másik fele pedig csak röviddel később kapcsolódott be az örömbe, amikor hírt kaptak: a West Ham második góljáról.

Az utolsó percek az öröm, az izgalom, a feszültség és a félelem jegyében teltek. A hármas sípszónál azonban előjött mindenkiben felszínre törtek az érzelmek: az Arsenal 2010., egyben utolsó meccsén a Highburyben győzedelmeskedni tudott.

A csapatkapitány, Thierry Henry, aki a harmadik góljánál megcsókolta a pályát, így emlékezett az utolsó meccsről:

„A gólörömöm mindent elmondott. Búcsúzásként megcsókoltam a pályát. A Highbury mindig egy különleges hely marad…”