Az Arsenal történelméről általánosságban...

 

Az alapítástól az I. világháborúig

A Woolwich Arsenal Fegyvergyár munkásai 1886-ban úgy döntöttek, hogy futballcsapatot alapítanak, így született meg az Arsenal FC. A klub eleinte Dialaz Eastern Wanderers csapatát, 1886. december 11-én. Nem sokkal későb Square néven futott. Első mérkőzésükön 6-0-ra verték b a csapat felvette a Royal Arsenal nevet, és az elkövetkező években is folytatta a barátságos mérkőzéseken és helyi kupákon való részvételét.

1891-ben a klub profi csapattá alakult át, és felvette a Woolwich Arsenal nevet. 1893-ban csatlakoztak a Futball Ligához. Az Ágyúsok 1913-ban költöztek a Highbury stadionba, ekkor még a másodosztályba tartoztak. Az I. világháború után az Arsenalt előléptették az első osztályba, ahol azóta is szerepelnek.

Chapman és a „Dicső '30-as évek”

Herbert Chapman 1925-ben vette át a csapat irányítását, és 1930-ban az FA Kupa döntőjében, a Huddersfield Town elleni győzelemmel megnyerte a csapat történelmének első rangos kupáját. A következő szezonban az Arsenal először hódíthatta el a bajnoki trófeát, majd 1933-tól 1935-ig a csapat mesterhármast szerzett bajnoki címekből (ez azóta is csak 4 csapatnak sikerült az élvonalban). Chapman legendává vált a klubnál, azonban a sikeres évek közben sajnálatos mód elhunyt.

George Allison vette át a stafétabotot, és folytatta csapata sikereit az elkövetkező években is, 1936-ban FA Kupát és 1938-ban még egy bajnoki címet szerezve a csapattal. Irányítása alatt számos játékos a Futball Liga, sőt a világ legjobbjai közé tartozott, így például Alex James, Ted Drake, Cliff Bastin, David Jack, Eddie Hapgood és George Male.

A II. világháborútól az első duplázásig

A II. világháború megakasztotta az Arsenal menetelését, de Tom Whittaker menedzselésével újra sikeressé vált a csapat. Az Arsenal az 1947/ 48-as szezonban és az 1952/ 53-as szezonban is bajnok lett, közben 1950-ben elhódították az FA Kupát, és 1952-ben csak a döntőben kaptak ki. A ’60-as évek sikertelenül teltek a Highburyben, 1968-ban majd 1969-ben is kudarcba fulladt a Ligakupadöntő, és ez volt az egyetlen trófea, amely megszerzéséhez közel állt a csapat. A ’60-as évek közepén Bertie Mee vette át a csapat irányítását, az Arsenal pedig megszerezte első európai trófeáját az 1969/ 70-es kiírású Vásárvárosok Kupáján, az Anderlecht elleni 4-3-as diadal során.

A következő idény még jobban sikerült. A Charlie George-ot, George Armstrongot, Ray Kennedyt és a csapatkapitányt, Frank McLintockot is felvonultató Arsenal mind a bajnokságot, mind az FA Kupát megnyerte. A bajnoki címet a White Heart Lane-en nyerték meg, majd a Wembleyben a Liverpoolt győzték le a hosszabbításban.

A csapat a ’70es évek végén zsinórban háromszor is bejutott az FA Kupa döntőjébe Terry Neill menedzselése alatt, melyből a másodikat sikerült is megnyerni egy Manchester United elleni 3-2-es diadal során. Ez volt a híres „5 perces döntő”.

Az Ágyúsok 1980-ban bejutottak a KEK döntőjébe, és bár az Arsenal Graham Rixet, Frank Stapletont, Pat Ricet, David O’Learyt és Liam Bradyt is felsorakoztatta, büntetőkkel kikapott a csapat a Valenciától.

George Graham sikerei

1986-ban George Graham, az 1971-es duplázás egyik győztes tagja vette át az irányítást Don Howe-tól, ezzel újabb sikereknek utat nyitva. Az Arsenallal az 1986/ 87-es idényben a klub történelme során először Ligakupát nyert, a Liverpool elleni 2-1 által. 2 évvel később Michael Thomas híres utolsó percbeni góljával nyert a csapat 2-0-ra az Anfielden, ezzel elcsípve a bajnoki címet, melyet az 1990/ 91-es szezonban újabb cím követett. Ez volt az a híres szezon, amikor a híres hátvédsornak köszönhetően, az Ágyúsok mindössze egy mérkőzést vesztettek el az egész bajnoki idényben.

1992/ 93-ban az Arsenal lett az első csapat, amelyik mindkét nemzeti kupát megnyerte egy idényen belül. Mindkét kupadöntőn a Sheffield Wednesday volt a szenvdő fél. Az ezutáni idényben Graham sikereit megkoronázva Alan Smith góljával KEK-döntőt nyert a koppenhágai finálén, a Parma felett aratott 1-0-s sikerrel. A csapat azonban a következő évben nem tudta megvédeni címét, és kikapott a Real zaragozától az 1995-ös szezonban. Ekkor George Graham elhagyta a klubot. Grahamet Bruce Rioch követte, aki mindössze egy szezon erejéig volt a csapat menedzsere, azonban az ő nevéhez fűződik Dennis Bergkamp leszrződtetése.

A Wenger-korszak

Wenger első teljes idényében, az 1997/ 98-as kiírásában megnyerte a klub második Ligakupa-FA Kupa dupláját, ezzel a francia menedzser elnyerte a Carling Év Menedzsere címet. Dennis Bergkamp ugyanebben az évben nyerte el a futballújságírók szövetségének Év Játékosa Címét valamint a PFA Év játékosa címét is. A nagyszerű szezon megkoronázásaként a csapat francia válogatottjai, így Emmanuel Petit és Patrick Vieira is világbajnok lett a francia rendezésű Vb-n.

Ezt az évet 3 egymás utáni bajnoki ezüstérem követte, majd 2000-ben a londoniak kikaptak az UEFA Kupa döntőjében. 2001-ben a csapat a BL negyeddöntőjében kapott ki a Valenciától, mindenesetre a következő évben a csapat duplázott: a Chelseat verte az FA Kupa döntőjében és egy 13 mérkőzést felölelő szezon hajrá után a zárómeccsen egy emlékezetes 1-0-s diadallal, ezzel együtt egy bajnoki címmel térhetett haza a csapat az Old Traffordról. Az Arsenal egyébként végig veretlen tudott maradni hazai pályán ebben az idényben. Ezáltal Arséne Wengert szavazták a Barclaycard Év Menedzserének, míg Robert Pires lett a futballújságírók szövetségének Év Játékosa.

A következő évben az Arsenal épphogy lecsúszott a bajnoki címről, de ők lettek az első angol csapat, akik megvédték FA Kupa címüket, miután a Southamptont verték 1-0-ra a cardiffi döntőn. Thierry Henry lett az év játékosa mind a PFA, mind a futballújságírók szövetségének szavazása alapján, és ezzel együtt Bergkamphoz is csatlakozni tudott, ugyanis megszerezte 100. gólját az Arsenal színeiben. A 2003/ 04-es bajnoki idényt veretlenül nyerték meg az Ágyúsok, 11 ponttal a Chelsea előtt. 13. bajnoki címük évében az Arsenal számtalan rekordot megdöntött. Ekkor érkezett például Cesc Fabregas is, aki 16 évesen és 177 naposan minden idők legfiatalabb Arsenal-játékosává vált.

Az FA Kupa elődöntőjében a Manchester Unitedtől, míg a BL negyeddöntőben a Chelseatől elszenvedett vereség akadályozta meg a világrengető sikert. A veretlen bajnoki sorozat folytatódott a következő évben is, és 2004. augusztusában az Arsenal megdöntötte a Nottingham Forest által felállított leghosszabb addigi veretlen sorozat rekordját. Az Ágyúsok ebben az évben a Manchester Unitedet verték büntetőkkel az FA Kupa döntőjében, ezzel az 5. trófeájukat szerezve 4 szezonon belül.

A 2005/ 2006-os szezon volt a csapat utolsó Highburyben töltött éve, és a bajnokságban elért negyedik hely, ezzel a BL-indulás jogának kiharcolása az utolsó fordulóban a Wigan ellen elért 4-3-al (párosítva a Tottenham West Ham elleni vereségével), talán méltó búcsúzkodás volt a 93 éves stadiontól.

Az Arsenal örök mérlege a Highburyben: Mérkőzések: 2 010; Ebből Győzelem: 1 196; Döntetlen: 475; Vereség: 339; Gólok: 4 038; Kapott gólok: 1 955.

A 2005/ 2006-os idény fénypontja a Bajnokok Ligája párizsi döntője volt. Egy 12 meccsen át tartó veretlen sorozat, ebből 10 mérkőzés kapott gól nélkül, melynek végén a döntőben a Barcelona volt az ellenfél a Stade de France-ban. Jens Lehmannt a 18. percben kiállították, ennek ellenére Sol Campbell megszerezte a vezetést, ám a második félidőben a katalánok két kései góllal összetörték az angol szurkolók szívét.

Költözködés az Emirates Stadionba

Míg a csapat berendezkedett az Emiratesbe, az Ágyúsok csapatkapitánya és örökös gólkirálya bejuttatta a francia válogatottat a 2006-os németországi Vb döntőjébe. 2006 júliusában a klub átköltözködött az új stadionba, hátrahagyva a Highbury 93 éves feledhetetlen múltját.

Dennis Bergkamp búcsúmérkőzésén az Ajax volt az ellenfél, melyen a legendás holland csatár először játszott az Emirates stadionban, de utoljára lépett pályára életében.