Mesut Özil az elmúlt hetekben folyamatosan a brit sajtó célkeresztjében állt, mondván közel sem biztos, hogy megérte annyi pénzt költeni rá, amennyit Wengerék kiadtak érte nyáron a Real Madridnak, szám szerint 50 millió eurót.

A hétközi Bajnokok Ligája mérkőzés után még inkább hangosabbá váltak a német irányítóval kapcsolatos kritikák, miután tizenegyest hibázott a Bayern München elleni csúcsmérkőzésen, ezt követően pedig szinte észrevehetetlen volt a pályán.

A csapatársak és Arsene Wenger menedzser mellet most Bacary Sagna is felszólalt a negatív kritikák ellen, a védő szerint Özil játékteljesítményének megítélése már-már durva, lévén ennyi mérkőzéssel a háta mögött nem lehet konzekvens teljesítményt nyújtani, a francia továbbá biztos benne, hogy Özil hamarosan kulcsjátékossá fog válni az Arsenalnál.

Az Özilte érte kritikák egy kicsit erősek, már-már durvák. Szeptember óta minden egyes mérkőzésen szerepet kapott, ezzel pedig fizikálisan rendkívül nehéz megbirkózni. Arról nem is beszélve, hogy mindezt Angliában teszi, ahol hatalmas az iram, és három naponta kell játszani.
A ritmus kegyetlen. Ezen a szinten nagyon nehéz ehhez alkalmazkodni, főleg annak tudtában, hogy a teljesítményed meg kell ismételni minden héten, akár kétszer is.
Nehéz, mert egy elszalasztott lehetőség ott marad a fejedben hosszú időn keresztül, és nem törlődik. A legegyszerűbb mód, hogy minél előbb találj be, és a végsőkig fókuszálj.
Özil egy minőségi játékos, ahogy ezt korábban már meg is mutatta. Nagyon fontos játékosa a csapatunknak.

Az FA és az európai kupa szereplés után újra bajnokságban lép színre az Arsenal, a londoniak a Sunderland együttesét fogadják, ahol kötelező begyűjteniük a három pontot. Sagna hiszi, hogy visszatérhetnek a helyes útra, és 8 év után újra nyernek legalább egy trófeát.

Bajnokok akarunk lenni, így kész vagyunk 100%-os teljesítményt nyújtani minden egyes mérkőzésen, minden egyes sorozatban.
Megvagyok arról győződve, hogy képesek vagyunk a bajnokságot és az FA kupát is megnyerni, de persze tudjuk; hosszú út áll még előttünk és rengeteg erőfeszítést kell tennünk ezért.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

10 éve
Törölt felhasználó
Persze, nem kéne szidni. Szezon elején remek volt, akkor úgy körbe lett szopva, hogy az hihetetlen. Egyszerűen elfáradt. Nem is kéne minden meccsen játszania, néha más is irányíthatna. Majd jövőre elválik, milyen lesz. Giroud-t tavaly szidtuk, de sokan védték, de rajta már akkor is látszott, hogy teljesen tehetségtelen. Özil meg eddig klasszis volt, csak úgy nem felejt el focizni. A tempót nem bírja, de majd megszokja.
10 éve
Törölt felhasználó
Azért Xavi Iniesta már letett egy s mást az asztalra amit senki nem vesz el tőlük világ európa bajnokok többszörös BL spanyol bajnokok és az eredmény őket igazolja. Éveken át a legjobb kp kettős volt. Fabregast meg nem kéne szidni. Amíg itt játszott sokszor klasszis teljesítményt nyújtott és vitte a hátán a csapatot. Ha nyertünk volna valamit akkor még mindig itt rúgná a bőrt. És nem az első hívó szóra ment mert 2 éven át fűzték a srácot!! Mellesleg Henry is elment hogy BL-t nyerjen ha már itt tartunk.
10 éve
metálmackó: Ha formában van Özil, és megkapja a játszótársait (OX, Podo, Walcott: ergo lesz szélsőnk), akkor megérte azt az 50 milliót. A mai árak mellett egy ilyen irányítóért ( kihalóban lévő poszt) korrekt összeg. Csak valahogy formába kéne hozni.
10 éve
Törölt felhasználó
Amellett h Özil nagyszerű játékos 2 dolognak egyértelműnek kell lennie: Nincs formában, és nem lett volna szabad 50 millió eurót adni érte. Ebből a pénzből másik 2 klasszist lehetett volna venni olyan posztra ahol hiány is van.....
A másik az h nagyon remélem ezek után nem fogják engedni neki h 11-est rúgjon. A Szerdai lövését én kiszedtem volna, nem hogy Neuer.....
10 éve
Feri10: Nem akarok beléd kötni, és van igazság abban amit mondasz, de azt minden évben elmondhatjuk magunkról, hogy a miénk a jövő csapata. Bár most én is úgy érzem, hogy ezek a jákékosok hűségesek és szeretik a klubot, de ha visszaemlékszel a 2010-2011-es szezonra ott is hasonló volt a helyzet. Egész jó alapcsapat kezdett összeállni (főleg elől, hátul azért akadtak gondok), amikor sorra estünk ki a trófeákért folyó harcokból, összetört a csapat. Meggyőződésem, hogy ha abban a szezonban nyerünk egy trófeát, nem igazol el a sok sztár, akiket korábban a jövő csapatának tagjaiként emlegettek. Most is hasonló cipőben járunk, de úgy érzem, hogy fejlődött a csapat. Érettebb és jobb játékosok alkotják a jelenlegi Arsenalt és most már talán az átigazolási piacon sem leszünk olyan balfaszok, mint idáig. Legalábbis a Pumával és az Emiratessel kötött szerződés engem bizakodásra sarkall.

Szólj hozzá