Az Arsenal eddig egy kiváló hetet tudhat maga mögött, hisz múlthét szombaton a Liverpool legyőzése után, szerdán a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodni tudott a Wenger-csapat, dehogy mindezt valóban egy tökéletes hétté tegye, abban az estben három ponttal kellene távozni az Old Trafford-ról is, ami jelen helyzetben reálisnak nevezhető.

Aaron Ramsey személyében az Arsenal egy igazi húzóemberére talált, fantasztikus mezőny munkája mellett már 11 gólja és 5 gólpassza van a Walesi középpályásnak. Az elmúlt két tétmeccsen egyaránt eredményes volt az egykori Cardiff játékos.

A 23 éves középpályás - csakúgy, mint csapatársa, Wojciech Szczesny - egy tökéletes hetet szeretne zárni, Ramsey szerint egy esetleges vasárnapi győzelem egy igazi üzenet lenne a futball világnak, hogy a csapat megérett a nagy trófeák begyűjtésére.

Ismételten egy igazán nehéz mérkőzés előtt állunk. Mint már hangoztattuk, ez egy nagyon fontos hét számunkra, úgy gondolom remekül hangoltunk a vasárnapi mérkőzésre az előző két győzelmünkkel. Most az Old Traffordra látogatunk, nincs más feladatunk, mint lezárni az eddig kiválóan alakuló hetünket.
Azt gondolom, hogy az egy igazán komoly üzenet lenne, ha megvernénk a Unitedet. Jelen pillanatban kellőképpen magabiztosak vagyunk, jó formában vagyunk a Ligában, úgyhogy miért is ne nyerhetnénk meg ezt a mérkőzést?
Ugyan rosszul kezdték a szezont, de mostanra kezdik elkapni a fonalat. Az ezt megelőző években igazán jó eredményeik voltak a ligában, s a magabiztosságuk most már folyamatosan a helyére fog kerülni, ugyanakkor jelenleg mi is igazán nagy magabiztosságot érzünk magunkban. Az idegenbeli eredményeink fantasztikusak, természetesen azon leszünk, hogy ezt a remek sorozatot tovább folytassuk.
Az elmúlt években nem volt szerencsék nyerni az Old Traffordon, remélhetőleg vasárnap tudunk ezen változtatni.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

10 éve
Törölt felhasználó
az extra motiváció talán felszabadít bennük egy pluszt amitől jobban bírják a meccset,de a dortmund ellen volt mákunk is egy kevés az első félidőben,de a dortmundnak is. Tehát maradjunk a földön és majd meglátjuk kora este mi a stájsz!
10 éve
Törölt felhasználó
Ebben a formában ezt a MU-t ilyen szinten az Old Traffordon is meg kell verni, a Dortmund hazai pályán sokkal keményebb falat, mint a MU, viszont ide már fáradtan fognak a srácok menni, reméljük ezt még ki bírják és akkor továbbra is 5 ponttal vezetjük a bajnokságot.
10 éve
Törölt felhasználó
remélem a sorozatukat nem velünk folytatják én örülnék egy döntetlennek is,nem idegenben kell őket megverni,hanem otthon.

Szólj hozzá