A Juventus és az Arsenal hétfő este hivatalosan is bejelentette, hogy Aaron Ramsey a szezon végén elhagyja az angol gárdát, és szabadúszóként a torinói együtteshez igazol.

A 28 éves Ramsey 2008-ban igazolt az Arsenalhoz öt millió font ellenében, még úgy is, hogy az akkor még a Sir Alex Fergusonnal felálló Manchester Unitednek is elfogadott ajánlata volt érte a Cardiff Citynél.

Arséne Wenger fokozatosan építette őt be a csapatba, ám egy 2010 februárjában elszenvedett súlyos lábtörés hosszú ideig meggátolta őt a fejlődésben. Egy-egy rövid kitérő után, amelyet Ramsey a Nottingham Forestnél, illetve nevelőcsapatánál a Cardiffnál töltött el, végül a walesinek sikerült visszatalálnia az Ágyúsok kezdőcsapatába.

A legutóbbi, a Huddersfield elleni bajnokival bezárólag Ramsey minden sorozatot egybevetve 361-szer léphetett a pályára az Arsenal színeiben, ebből 255-öt kezdőként - és 61 gólt rúgott, ezzel az egyik legeredményesebb középpályásnak mondható a csapat történelmében. 

Ramsey kulcsszerepet játszott abban, hogy a Wenger-éra végén az Arsenal háromszor is (2014,2015,2017) elhódította az FA-Kupát, majd a rá következő idényben a Szuperkupát is.

Ramsey és az Arsenal között régóta húzódtak a szerződéshosszabbítási tárgyalások, a huza-vonát követően már-már úgy látszott, meglesz az érdemi megegyezés, majd az Ivan Gazidis vezérigazgatói szerepkörét megöröklő Raul Sanllehi sportigazgató váratlanul visszavonta a walesi játékosnak tett ajánlatot.

Mint hétfőn kiderült: a Ramseyért folyó küzdelmet a külföldi csapatok közül a Juventus nyerte. David Ornstein, a BBC Sports tudósítója szerint a többszörös olasz bajnok csapat rekordfizetést ajánlott Ramseynek: a játékos Torinóban 400 ezer fontos heti alapfizetést fog kapni, ezzel ő lesz a legjobban kereső brit labdarúgó - legalábbis a bónuszok nélküli alapbért tekintve.

"Amint már bizonyára olvastátok, a közelmúltban előszerződést kötöttem a Juventusszal.

Ezúton is szeretnék üzenni az összes Arsenal szurkolónak,akik támogattak és hűségesen követték a pályám alakulását, akik melegszívűen fogadtak engem, amikor a csapathoz kerültem tizenévesként, és akik mindvégig bátorítottak azon a hullámvasúton, amely az arsenalos pályafutásomat jellemezte. 11 közös évet követően nehéz szívvel mondok búcsút nektek. Mindent köszönök.

Továbbra is a maximumot fogom majd nyújtani, és remélem, hogy erősen fejezzük majd be a szezont, mielőtt elkezdődne az új fejezet az életemben, már Torinóban." - üzente Ramsey az Instagramján.

Ramsey új szerződése július 1-től lép hatályba.

A játékosnak minden jót kívánunk a Juventusnál, és köszönjük a közös pillanatokat!

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (102)

5 éve
Én is Pool továbbjutást vártam, de mivel idegenben elég visszafogottak, esélyes, hogy a München megoldja az Allianzba. Számomra csalódás volt a meccs, de főleg A Pool, elég beszariak voltak, bár így is nyerhettek volna. Nem tudom a sérülések korlátozták-e őket, de többet vártam otthon.
5 éve
Törölt felhasználó
én elég sima Pool továbbjutást vizionálok.
5 éve
Azért azt jó látni , hogy a papus sorba kapja a díjakat (nem kis díjak) . Voltak negatív hangok akik azt mondták lerombolja amit épiett , hát nem sikerült neki. Ui.: a Bayern-Pool párharc tipik 3 esélyea párharc , ezen a,szinten akár a napi forma is döntő lehet . Ettől függetlenül sérülések ellenére is szerintem a Pool jelenleg jobb csapat és megfogják lépni a németeket. :roll:
5 éve
Törölt felhasználó
Poolnak szorítok inkább de sztem a Bayern most tovább jut,csak megérzés.
5 éve
Törölt felhasználó
Szerintetek Sarri kihúzza még ezt a szezont?

Szólj hozzá