Az Arsenal tegnap este lejátszotta idei Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzését, amelyet ha nehezen is, de sikerült megnyernie a Marseille otthonában.

Mint ismert, az Arsenal a Marseille-lel, a Dortmund-dal, és a Napoli-val van egy csoportban, így a Wenger legénységnek égető szüksége volt a 3 pont megszerzésére, lévén a másik két együttes nagyobb erőviszonyt képvisel, mint a franciák.

Ramsey elégedett a három pont megszerzésével, a Wales-i tudja, hogy nagyon fontos győzelem volt ez csapata számára, továbbá elmondta, hogy remekül érzi magát, s hogy szeretné továbbra is megőrizni remek formáját.

Nagyszerű győzelmet arattunk, nagyon fontos három pont ez a csapat számára. Két szezonnal ezelőtt is sikerült itt győznünk, ugyanakkor a Marseille egy nagyon kemény ellenfél. A pálya nem volt a legjobb állapotban, de megpróbáltuk a saját játékunkat játszani, s ez a mérkőzés végén megtérült. Elégedettek vagyunk az eredménnyel.

 

Csapatként próbáltunk védekezni és úgy gondolom, hogy a játék ezen részén is rengeteget fejlődtünk az elmúlt pár szezonhoz képest. Tudtuk, ha azt a fajta játékot játsszuk, amit mi képviselünk, akkor a végén történni fog valami. Így is lett, sikerült kihasználnunk a lehetőségeinket.

 

Nagyon fontos, hogy a bajnokságban is jó pozícióban vagyunk. A hétvégén a Stoke-kal játszunk, akiknek a stílusa Mark Hughes alatt kissé megváltozott. Jól kezdték a szezont, nem lesz egyszerű dolgunk vasárnap, de a következő pár napban szeretnénk regenerálódni és megszerezni a győzelmet hétvégén.



Ramsey gólja a Velodrom-ban már az idei hatodik volt, tehát kijelenthető, hogy a 23 éves középpályás kirobbanó formában van, s elárulta, hogy jelenlegi gólérzékenységnek mi lehet az oka.

Mostanra sokkal nyugodtabb vagyok a kapu előtt. Egész karrierem során olyan posztokon szerepeltem, ahol meg volt a lehetőségem a gól szerzésre, de még sem tudtam ezeket kihasználni, mivel a befejezések alkalmával nem voltam elég higgadt. Sokkal inkább elkapkodtam ezeket a lehetőségeket. Jelenleg remekül érzem magam, emellett magabiztos is vagyok, úgyhogy remélem a jelenlegi formámat sokáig fent tudom tartani.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

11 éve
Törölt felhasználó
"A pálya nem volt a legjobb állapotban..."

Ramseynek kinéz egy 3 meccses eltiltás az UEFA-tól.

Szólj hozzá