Az Arsenal hétfő késő este hivatalosan is bejelentette, hogy Mesut Özil klubrekord összegért a klub játékosa lett.

A 24 éves középpályás már évek óta Arséne Wenger egyik legfőbb átigazolási kiszemeltje volt, de csak most jött el a lehetőség arra, hogy a francia menedzser megszerezze a játékost.

Özil három évet töltött el a Real Madridban, ahol 159-szer lépett pályára. A fővárosi csapatnál sikerült megnyernie a spanyol ligát és kupát is. Az Arsenalhoz klubrekord összegért, 42,5 millió angol font ellenében igazolhatott.

Elképesztően boldogak és elégedettek vagyunk, hogy sikerült Mesut Özilt leigazolnunk a klubhoz. Nagyszerű játékosról van szó, a tehetségét már többször is bizonyította mind klub-, mind válogatottszinten. Már jóideje figyeljük őt, s úgy éreztük, hogy minden képessége megvan ahhoz, hogy az Arsenal játékosa legyen.

- mondta Wenger.

Az átigazolási időszak folyamán többször is elmondtam, hogy a klub keményen dolgozik az új játékosok leigazolásán. Ebben a megállapodásban nagyon sok ember volt érintett, és mindvégig a támogatásukban volt részem a futballt érintő kérdésekben.
Mesut egy éljátékos, aki remek erősítése lesz a már meglévő, tehetséges keretünknek. Mindannyian alig várjuk, hogy a nemzetközi találkozókat követően megkezdhessük a közös munkát az edzőközpontunkban.

A játékos Németországban végezte el a kötelező orvosi vizsgálatokat, onnan nyilatkozott az Arsenal hivatalos weboldalának:

Nagyon izgatott vagyok, hogy egy olyan élcsapathoz igazolhatok, mint az Arsenal, és alig várom már, hogy az angol Premier Ligában játsszak. Ez jót fog tenni a fejlődésemnek is, s kiváltképpen várom már a közös munkát Arséne Wengerrel.
Már a tárgyalások kezdete óta világossá vált a számomra, hogy az Arsenal megfelelő ambíciót képvisel, és nagyon várom már, hogy egy izgalmas jövő részese legyek.

- mondta Özil.

Az átigazolást az Arsenal vezérigazgatója, Ivan Gazidis is kommentálta.

Ez egy nagyon izgalmas nap volt az Arsenal történetében. Egy világklasszis játékost sikerült leigazolnunk, aki a sport egyik legfiatalabb középpályása is egyben.
Kiváltképpen köszönhető az átigazolás Stan Kroenkének, aki végig támogatta Arséne-t és a klubot, hogy szignifikáns erősítést hajtsunk végre, s egy olyan tehetséges játékost adjunk hozzá a keretünkhöz, aki illeszkedik a csapat stílusába és ambícióihoz.
Kroenke úr is éppen annyira érdekelt abban, hogy az Arsenal sikeres legyen, mint mi, mindannyian. Minden hite a menedzserben és a csapatban van, hogy a közeljövőben ismét sikerül kupát nyernünk. Keményen fogunk dolgozni, hogy elérjük ezt a célt. Nagyon várjuk az előttünk álló, izgalmakkal teli idényt.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (33)

11 éve
Törölt felhasználó
Hali!

Végre igazolt Wenger egy top játékost (a szokásával ellentétben) :)
Bár sajna csatár posztra csak nem vett senkit :(
Tartani lehet attól,hogy sajnos csatár posztra egyedül Giroud kevés lesz a szezonra(még a téli igazolási szezonig is)
Tudom,hogy van pár alternatíva az esetleges minőségi pótlására
(/pill.csak Walcott,mert Poldi & Oxi sérült) de a rajtunk maradt Bendtner anno (a sok tingli-tangli meccsén kívül) nemegyszer eldöntött 1-1 meccset a javunkra...
11 éve
Özil leigazolásával mutatott vmilyen ambíciót a csapat, s így télen vagy legkésőbb nyáron jó eséllyel letud majd a csapat egy top csatárt is igazolni (bár lehet Giroud megtáltosodik), remélem a srácok nem fognak a tél végére elfogyni, mert ez a keret még nagyon vékonyka.
11 éve
Törölt felhasználó
Bajnokok leszünk.
11 éve
Törölt felhasználó
Én ebben az évben kiegyeznék egy FA vagy egy Liga kupával is. Már az is valami lenne. Meglenne a szokásos top4 és akkor jövő nyáron még inkább beerősítünk és bejelentkezünk a bajnoki címért.
11 éve
Törölt felhasználó
Nagyon örülök Özilnek! Bajnokságot kell nyernünk!! Nincs mese! Meg kell nyernünk!
Nagyon jó csapatunk van!!!

Szólj hozzá