A csapat belga középhátvédje, Thomas Vermaelen szerint Aaron Ramsey teljesítménye rengeteget javult utóbbi időben, s ma már a csapat egyik legmeghatározóbb embere a Wales-i középpályás.

A 23 éves játékos már a tavalyi szezonban is nagy fejlődésen ment keresztül, de az idei szezonra lett kész teljesen arra, hogy kulcsszerepet vállaljon az Arsenal középpályáján.

Ezt jól bizonyítja a Bajnokok Ligája selejtezőin mutatott teljesítménye, hisz remek játéka mellett háromszor is eredményes tudott lenni, egyszer Törökországban, kétszer pedig a hazai pályán megrendezett mérkőzésen.

Remek volt nézni Aaron második gólját, zseniálisan csinálta.


"Aaron minden téren rengeteget fejlődött. Nagy munkabírása van, egy erős játékos, a csapatunk motorja. Az előszezonja remekül sikerült, úgy gondolom, hogy a játéka sokat dob a csapat teljesítményén. Remek látni, hogy ilyen meghatározó embere lett a csapatunknak."



Természetesen Vermaelen a hétvégi rangadóra is kitért, a belga szerint nehéz mérkőzés vár az Arsenal-ra, továbbá a válogatottbeli csapatársairól is ejtett pár szót.

"Mind a két csapat rendkívül motivált a 3 pont megszerzésének érdekében."


"Ismerek néhány srácot a Tottenham-ből, akikkel a válogatottban is együtt játszom- Vertonghen-t, Dembelé-t, és Chadli-t."


"Chadli nem rég csatlakozott a Spurs-höz, nyilvánvalóan sokak számára ismeretlen lesz. Egy kiváló játékos, jó technikával rendelkezik és remekül passzol. Képes a széleken vagy akár a csatár mögött játszani, azt hiszem jól fog teljesíteni a Tottenham-ban is. Ennek ellenére, természetesen minden erőnkkel azon leszünk, hogy megszerezzük a három pontot vasárnap."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá