A szezon elején van Persie távozását követően Vermaelen lett a csapatkapitány, ezzel óriási terhet kapva a vállára. 2009-es érkezését követően kiváló formában játszott, a csapat egyik legfőbb húzóembere volt, azonban úgy tűnik valami nyáron megváltozott, hiszen a teljesítménye visszaesett és rengeteg hibát követett el, ennek következtében az utóbbi időben kikerült a kezdőből.

Az utóbbi hetekben jelentek meg olyan pletykák, melyek szerint Vermaelen gyenge és motiválatlan játéka a Barcelona és a City érdeklődésének köszönhető, de voltak olyan híresztelések is, melyek azt állították, hogy a belga védő nyáron elhagyja a csapatot.

Egy interjú alatt korábban kérdezték Vermaelent a kialakult helyzetről, de nem kívánta kommentálni a felvetett pletykákat. Állítása szerint azon fog dolgozni, hogy visszakerüljön a kezdőbe.

Továbbra is küzdeni fogok, hogy visszanyerjem a helyem és semmi sem változtathatja meg a mentalitásom vagy az edzési módszereim. Mindent beleadok minden nap, ahogy azt tettem eddig karrierem során is. Ez egy olyan helyzet, amely megtörténhet egy karrier során, főleg ha egy nagy klubnál szerepel az ember.
Mindig játszani szeretnék, de a Főnöknek dönti el milyen csapatot küldjön a pályára annak érdekében, hogy megnyerjük a meccset.
Sok meccset játszottam már karrierem során, de volt két olyan szezonom is, amit a padon töltöttem -ez nem jelenti a világvégét.
Nem szabad megriadnod ezektől a dolgoktól, csak annyi a dolgod, hogy menj előre és biztos legyél abban, hogy erősebben térsz majd vissza.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

11 éve
Törölt felhasználó
Helyeslem Sagna szerintem is kiégett.
11 éve
eriCesc: Mertesacker cáfolta azon pletykákat, miszerint Wolfsburgba menne. Őszintén szólva én csak Sagna és Verma távozására látok némi esélyt, bár bízom minkettőjük maradásában. Mondjuk Sagnáért nem lenne olyan nagy kár, szerintem ő már kiégett. :roll:
11 éve
Törölt felhasználó
Ez a szezon számára már valószínűleg véget ért, ha Koscielny és Mertesacker nem csinál valami óriási galibát, vagy nem sérülnek le, de egy jól sikerült felkészüléssel, és kellő motiváltsággal visszanyerheti helyét a következő szezonra.
Bár nem tudom hogy alakul a védelem összetétele, több játékos helye is kérdéses jelenleg(Mertesacker távozása Wolfsburgba, Sagna esetleges eladása), én azért remélem, hogy sikerül nagyjából egyben tartani ezt a csapatrészt, mert egyéni kvalitásaikban kitűnő játékosok, viszont a szervezettség, a kommunikáció hiányzik az összjátékból, és ez nem csak az ő hibájuk.

Szólj hozzá