Vermaelen szeretné, ha a Premier League-ben is lenne egy rövidebb téli szünet, mint az már megszokott más bajnokságoknál.

Az Arsenalnál a január általában vízválasztó szokott lenni, ami a teljesítményt és a megszerzett pontokat jelenti. Szezonokon át előfordult az, hogy a több fronton szereplő csapat a következő év első hónapjára, de legkésőbb februárra szinte teljesen elfogyott. Ez egy szünettel talán kiküszöbölhető lehetne.

Az Arsenalnál 2012-ben Vermaelen játszotta a legtöbb meccset, szám szerint 45-öt így érthető, hogy kissé fáradtnak érzi magát.

Nem mondhatom, hogy sziklaszilárd voltam ebben a szezonban, de azért annyira kritikus sem volt a teljesítményem. Minden karrierben vannak rosszabb időszakok.
Több, mint 30 hivatalos meccset játszottam ebben a szezonban. Nem lehet mindegyiken kiemelkedően teljesíteni. Nincs sok lehetőség [a pihenésre], mert minden harmadik nap meccsünk van. A Premier League nagyon intenzív bajnokság.
Egy téli szünet sokat jelentene fizikailag és mentálisan is.

Végül megkérdezték Vermaelent, hogy nem gondolja e úgy, hogy a kapitányi karszalag viselésével járó nyomás kihatással lenne a pályán nyújtott teljesítményére.

Igen, a karszalag viselése nagyon súllyal jár, de ez nem jelenti azt, hogy kihatással is lenne a teljesítményemre.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (11)

11 éve
Gyertek minél többen Debrecenbe!
11 éve
De ideges voltam.......makker gyökerek!Ismerősömmel is azt beszéltük,hogy úgyis befogja makkolni a MU........!(ezt a 90. percben mondtuk)
11 éve
Törölt felhasználó
Enélkül a senkiházi nélkül a United még a bajnokságból is kiesne.. Bízzunk Pepében.
11 éve
Törölt felhasználó
krixtofer! Gyere holnap, a múltkori csapat ott lesz (:

ericsson! Úgya :D
11 éve
Törölt felhasználó
holnap a WestHam győzelmére iszunk :D 2-1 a Mu ellen :D :D

Szólj hozzá