A mai napon az Arsenal észak-londoni nagy riválisát, a Tottenham együttesét fogadja az Emirates stadionban. A találkozón parázs összecsapás várható, amely 13:45-kor veszi kezdetét.

A meccs tétje óriási, hiszen a két együttes szurkolói már hosszú ideje rivalizálnak egymással, ráadásul a táblázaton a Spurs mindössze egyetlen egységgel előzi meg az ágyúsokat. Az utóbbi hetekben egyik gárda sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, így egy győzelem mindkét csapatnak nagy lökést adhat a továbbiakban.

Sérülések terén egyik fél sem áll túlságosan jól. Az Arsenalban a héten kisebb sérüléssel küzdött Giroud, Cazorla, Chamberlain, Arteta és Walcott is, de szerencsére a felsorolt játékosok mindegyike vállalni tudja a játékot. További jó hír az ágyús drukkerek számára, hogy Wojciech Szczesny már teljesen rendbe jött, míg Jack Wilshere visszatérhet eltiltásából, így nagy valószínűséggel mindkét játékos kezdeni fog a Tottenham ellen. A mérkőzésről biztosan hiányozni fog azonban Gervinho, Gibbs, Diaby, Rosicky és Fabianski.

Andre Villas-Boas együtteséből biztosan hiányozni fog Dembele, Assou-Ekotto, Parker és Kaboul, míg Walker, Defoe és Lennon játéka kétséges a mai összecsapáson.

Az előzetes híresztelések szerint az Arsenal kezdőjében változások történhetnek. Egyes spekulációk szerint Andrey Arshavin a balszélen, Lukas Podolski pedig középcsatárként fog kezdeni.

Érdekesség, hogy a Spurs gárdájában valószínűleg két korábbi Arsenal játékos is pályára lép majd, Emmanuel Adebayor és William Gallas személyében.

A két együttes előző Emirates beli találkozóján az ágyúsok 5-2-re győztek. Reméljük, hogy Wenger gárdája ezúttal is betudja majd gyűjteni a három pontot, és az Arsenal újra formába lendül.

A várható kezdő: Szczesny - Sagna, Mertesacker, Koscielny, Vermaelen - Wilshere, Arteta - Walcott, Cazorla, Arshavin - Podolski

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá