Laurent Koscielny az ArsenalPlayer-nek adott nyilatkozatában elárulta: örül csapat-, de egyben vetélytársának, Per Mertesacker jó teljesítményének.

A német védő a szezon óta folyamatosan jól és megbízhatóan játszik Thomas Vermaelen mellett, így a szurkolók nem kérdőjelezhetik meg Arséne Wenger döntését, hogy miért nem a tavalyi szezon egyik legjobbjának tartott Koscielny van az állandó kezdőben.

A francia védő azonban tudatában van annak, hogy a második szezon általában könnyebb az angol ligába csak frissen átigazolt játékosoknak, s örül Mertesacker jó szereplésének.

"Szerintem mindenki látja, hogy Per mennyire jobb lett erre a szezonra. Az angol liga nagyon nehéz, s minden játékosnak kell hosszabb-rövidebb idő, mire beilleszkedik ide." - mondta Koscielny.

"Boldog vagyok Per szereplése láttán, nagyszerű figura nemcsak a pályán, de az öltözőben is, rengeteget viccelődik, ez pedig jót tesz a csapat hangulatának is. Örülök, hogy a szezon kezdete óta jól teljesít, ez jól jön a csapatnak."

"Minden posztra jó játékosaink vannak. Ami magamat illeti: nagyon bízom abban, hogy nem leszek sérült, mint a tavalyi idényben. Három-négy középső védőnk is van, akik minden alkalommal bevethetőek, s közülük a menedzser választja ki azt a kettőt, aki pályára is lép."

"Az a legfontosabb, hogy jó kapcsolatom legyen a csapattársaimmal. Számomra teljesen mindegy, hogy Thomasszal, Perrel, vagy Johannal kell együtt játszanom. Ha a padon vagyok, igyekszem motiválni a társaimat, hogy jól teljesítsenek, s hogy nyerjék meg a meccset."

Koscielny azzal is tisztában van, hogy a két elveszített meccs után rendkívül fontos lesz győzni a QPR ellen - főleg úgy, hogy a Chelsea a Manchester United ellen vív majd rangadót a fordulóban.

"Ez a meccs főleg a Chelsea-MU mérkőzés miatt lesz rendkívül fontos. Az egyik csapat mindenképpen pontokat veszít majd, nekünk pedig zárkóznunk kell."

"Miután két meccset buktunk zsinórban, a csapat önbizalmának is sokat jelentene egy győzelem. Megvan bennünk a kellő minőség, hogy nyerjünk, vannak olyan játékosaink, akik a különbséget jelenthetik majd szombaton. Egy csapatként kell pályára lépnünk, mert csak a három pont, ami igazán számít majd."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (8)

12 éve
Törölt felhasználó
Ma már nyerni kell! Nagyon lecsúszunk és ez nem jó ! Remélem ma egy rendezett csapatot látunk!Ismerősöm írta:

"az a baj hogy egy győzelem után mindig azt gondolja az emmber hogy jó ez a csapat aztán utána jön egy olyan meccs amin full szarok vagyunk mint a shalke ellenin..... és akkor rájön az ember hogy ez nem egy jó cspat csak vannak jó meccsei"
és ez sajnos igaz!
12 éve
Ha jól fordítottam %-P , akkor ne pofázon, hanem adjon inkább pénzt játékosokra és azok fizetésére. :-/
12 éve
Törölt felhasználó
Kroenke nyilatkozott a szurkolók felé: 'I am ambitious and we all share the same goal. I am involved in sport to win. Everything else is a footnote. I can assure you no one is more ambitious than me.'

JACKOXI! Pusztán olyan nevek keringenek, melyek érkezésére semmi esély. Így nincs semmi lényeges az érkezőket tekintve.
12 éve
Nem tud valaki friss átigazolási pletykákról?
12 éve
Törölt felhasználó
Minden tiszteletem Kosié hihetetlen mekkora alázat,csapatszellem és van benne

Szólj hozzá