Órákon belül véget érhet Laurent Koscielny kilencéves arsenalos pályafutása, ugyanis a francia L'Equipe szerint az Arsenal tegnap éjjel megállapodott a Bordeaux-val a 33 éves védő átigazolásáról.

A francia napilap úgy tudja, Koscielny már meg is érkezett a Bordeauxhoz, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon, és akár már kedden aláírhatja a három évre szóló szerződését Paulo Sousa együttesével.

A L'Equipe ezen értesüléseit David Ornstein, a BBC Sports megbízható újságírója kedden reggel megerősítette.

Szerk.: az Arsenal kedd délután hivatalosan is megerősítette Koscielny Bordeaux-ba igazolását.

Nem szép búcsú

Július elején derült égből villámcsapásként érte a szurkolókat az Arsenal hivatalos közleménye, miszerint Koscielny megtagadta az utazást a csapat Egyesüt Államokbeli felkészülési túrájára.

Ennek az volt az oka, hogy zátonyra futottak a szerződéshosszabbítási tárgyalások Koscielny és az Arsenal között, mi több, a védő arra szerette volna kérni a csapatát, hogy az elmúlt kilencéves teljesítményére tekintettel bontsa fel a 2020-ig tartó szerződését, hogy ingyen igazolhatóvá váljon a nyárra.

Ebbe az Arsenal nem ment bele, sőt 10 millió eurós kivásárlási árat szabott meg Koscielny-ért, így hetekig állóháború alakult ki a játékos és a csapat között, amíg a védő az ifistákkal edzett.

Angol sajtóhírek szerint Unai Emery vezetőedző benne lett volna a békülésbe, és még arra is lett volna esély, hogy Koscielny-t visszaintegrálják a csapatba, ám a védő hajthatatlan volt, és mindenképpen el akarta hagyni az Arsenalt.

Ez minden valószínűség szerint a következő órákban realizálódni fog, francia sajtóhírek szerint tehát Koscielny hamarosan átesik az orvosi vizsgálaton a Bordeaux-nál. Az Arsenal mintegy öt millió eurót kap majd a védő játékjogáért.

Hogyan tovább?

Koscielny távozásával az Arsenalnál jelenleg három középső védő bevethető: Sokratis, Calum Chambers és Shkdoran Mustafi - noha még utóbbitól is megválna a klub. Rob Holding egyelőre nincs teljesen meccsfitt állapotban, bár már játszhatott 60 percet az U23-asok egyik felkészülési meccsén. Dinos Mavropanos továbbra is sérüléssel küszködik.

Angol sajtóhírek szerint a csapat első számú célja egy középhátvéd megszerzése lesz, és ez átírhatja a korábbi átigazolási terveket, köztük Kieran Tierney megszerzését, akit így csak januárban vagy jövő nyáron igazolna le a klub.

Fabrizio Romano, a Guardian megbízható újságírója szerint két védő kiszemelt van az Arsenal listáján: Dayot Upamecanoé (Leipzig) és Daniele Ruganié (Juventus).

Romano hétfő este megerősítette a német BildPlus értesüléseit, miszerint Upamecanóért 60 millió eurót ajánlott az Arsenal múlt hétvégén, ám ezt a német klub azonnal elutasította. Az újságíró viszont hozzátette: 70 millió euróért vélhetően már elengedné a francia U21-es válogatott a csapata.

A másik kiszemeltünk a Juventus 25 éves középhátvéde, Rugani, akiért az Arsenal kétéves kölcsönt ajánlott, opciós joggal a későbbi, végleges megvételre. A Juventus viszont végleges eladásban gondolkodik, körülbeül 30 millió euróért, és Angliából még a Wolverhampton érdeklődik komolyan a játékosért, és ők teljesíthetik a Zebrák által kért feltételeket.

Angliában az átigazolási piac csütörtökön, magyar idő szerint 18:00-kor zárul, a kluboknak eddig van lehetősége új játékosokat regisztrálni a keretükbe.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek