Wenger: Mannone megérdemelte, hogy játszon
2014 Feb 21. 17:43Szombaton visszatér az olasz kapus az Emiratesbe
Wojciech Szczesny és Lukasz Fabianski sérüléseik következtében ismét megnyílt a bizonyításra való lehetőség Vito Mannone, az Arsenal olasz kapusa számára.
Bár már úgy festett, hogy a 24 éves kapus az Arsenalnál kapott kevés játéklehetőség miatt távozik a klubtól, Mannone végül maradt Arséne Wenger együttesénél. A két első számú kapus sérülése okán pedig már a bajnokság második meccsén, a Stoke ellen is lehetőséghez jutott a felnőtt keretben, s várhatóan a Liverpool elleni derbire is megtarthatja a helyét.
Mannone, aki az előző szezon második felét a Hullnál töltötte, örül az új lehetőségnek, s bizakodó, hogy megvetheti a helyét az Arsenal kapujában hosszú távon is.
"Készen álltam a lehetőségre, mert jól sikerült a felkészülési időszakom, játszhattam is, ez egy új kezdetet jelent az Arsenalnál." - mondta Mannone.
"Úgy vélem, jól sikerült az előző idény második fele a Hullnál, nagyon sokat javult az önbizalmam. A másodosztályban szinte mindegyik meccs olyan, mintha a Stoke ellen védene az ember: sok beívelés van, s a kapusnak is jól kell olvasnia a játékot. Számos alkalommal nekünk kell kisegíteni a csapatot." - mondta Mannone, akinek az edzésteljesítményével rendkívül meg vannak elégedve Wengerék.
"Jó élmény volt a Hullal befejezni a tavalyi idényt, sok tapasztalatra tettem szert. Ahogy a Stoke ellen lekaptam az első labdát, éreztem, hogy hasznára fogok válni a csapatomnak."
Miután sem Szczesny, sem Fabianski nem épült fel a Liverpool elleni meccsre, az olasz kapus megtarthatja a helyét a kapuban az anfieldi rangadóra is. Mannone azonban nem aggódik túlságosan.
"A Liverpool technikásabb csapat, mint a Stoke, sokkal inkább a földön járatják a labdát. Minden élvonalbeli csapathoz hozzá kell szokni. Szeretnénk a mi stílusunkat ráerőltetni a Liverpoolra, szeretnénk gyorsabban passzolgatni, s több helyzetet kialakítani."
"Az Anfielden játszani pedig minden gyerek álma - néhány éve csak azért elmentem a stadionba, hogy megnézzek egy meccset. Nagyszerű lenne, ha esélyem lenne az Anfielden védeni, játékosként megtapasztalni az ottani hangulatot és légkört, s remélhetőleg bezsebelni a három pontot."
Szombaton visszatér az olasz kapus az Emiratesbe
Az olasz kapus hivatalosan is csapatot váltott
Az olasz kapus szerint Wenger is tudja, hogy készen áll átvenni Szczesny helyét
Hozzászólások (105)
köszi :D
One Arsene Wenger is volt ha jól hallottam
GRAT
Új szurkolói dalt lehetett hallani?
Szólj hozzá