A hétvégi zseniális győzelem után sincs megállás, hiszen most hazai pályán következik a Marseille elleni BL mérkőzés.

Nagy tétje van a mai mérkőzésnek, hiszen ha a két héttel ezelőtti mérkőzéshez hasonlóan ma is sikerül nyernünk, akkor biztosíthatjuk a helyünket a legjobb 16 között.

A hétvégi 5-3-as győzelmet követően Wenger továbbra is a földön jár, s figyelmeztet, hogy nem lesz gyerekjáték a ma esti mérkőzés.

A Marseille olyan csapat, amelyik jól védekezik, gyors játékosaik vannak, így a kontrázás jobban fekszik nekik, mint a játék irányítása.

Ők is megnyerték a mérkőzéseiket a két héttel ezelőtti találkozó óta, , azonban nekünk esélyünk van, hogy kvalifikáljuk magunkat az egyenes kieséses szakaszba, s szeretnénk ezzel élni is.

A csatársort valószínűleg ma is Robin van Persie fogja vezetni, aki a hétvégén mesterhármast szerzett, azonban elképzelhető, hogy a mester pihentetni fogja, s Park Chu Young fog lehetőséget kapni.

Szinte csak jó hírekkel szolgálhatunk a csapat háza tájáról, hiszen nemcsak elkezdett felzárkózni a csapat a dobogóra, hanem lasssan a sérültek is visszatérnek. Mind Vermaelen, mind pedig Jenkinson is teljesen fitt, ahogy Yossi Benayoun is pályára léphet. Azonban sajnos térdsérülést szenvedett Marouane Chamakh, így ma csak a pálya széléről nézheti a társakat, ahogy a hosszú távú sérültek: Diaby, Wilshere, Gibbs, Sagna.

Várható kezdőcsapat: Szczesny - Santos, Koscielny, Mertesacker, Jenkinson - Ramsey, Song, Arteta - Gervinho, van Persie, Walcott

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (60)

13 éve
Törölt felhasználó
Amúgy nem lesz esetleg valamikor Arsenalfan.hu fórum, sokkal praktikusabb, mint a hírek alatti kommentelés, és sokkal átláthatóbb is szerintem :)
13 éve
Törölt felhasználó
ericsson! gondoltam rá, hogy jelentkezek hírírónak, de annyira azér nem megy még olyan jól az angol, de nagyjából megértem a cikkeket. nem sürgetni akarlak titeket csak felhívni a figyelmet, hogyha valamelyik kollega ráér, tudja, hogy van cikk :)
egyébként 3-0ás győzelmet várok ma! Most annak örülnék, ha nem kapnánk gólt, mert eddig mindig kaptunk, kivéve ugye ellenük idegenben...
13 éve
Törölt felhasználó
bendi ne sürgess minket! :) Ha úgy is sok a szabadidőd írd le egy kommentárba röviden, hogy miről szólnak!

Na meg már ezen dolgozunk
13 éve
Törölt felhasználó
3 új cikk is van Arsenal.com-on esetleg vki lefordítja? Én értem, csak gondoltam többiek lehet, hogy nem. Az egyik Wengerrel, azt mondja, hogy ha jól megy a szekér nincs szükség cserélni a csapatot. Másik Koscielny-ről aki azt mondja, hogy most van élete legjobb formájában, de még fejleszteni akarja passzolási késségeit és labdatartását. Harmadik pedig van Persie azt nyilatkozza, hogy fontos, hogy megosszák az örömüket velünk :)
13 éve
Törölt felhasználó
Aron21. Szerintem is inkább Park kezdjen és ne RVP ,nagyon féltem a holland támadót!
Fecó20: Igaz ami igaz viccet csinálnak ebből az egészből,nem csoda hogy Titi sem volt soha aranylabdás!

Szólj hozzá