Thomas Vermaelen, az Arsenal 25 éves védője a csapat hivatalos weboldalának elárulta, hogy azért hosszabbított, mert Arséne Wenger alakulata fényes jövő előtt áll.

A csapat jelenlegi helyettes kapitánya hétfőn írta alá az új szerződését az Arsenallal, ami meg nem erősített hírek szerint 2015-ig szól. A hosszabbítás jó híre már rá is fért a csapatra, hiszen Vermaelen, a 2009-es ideigazolása után egyből alapemberré nőtte ki magát, s jó teljesítményével bekerült az akkori szezon álomcsapatába is.

Vermaelen, a csapat hivatalos weboldalának adott interjújában leginkább azt emelte ki, hogy az Arsenal remek jövő előtt áll.

"Az Arsenalnál úgy érzem, hogy bíznak bennem, a menedzser és a rajongók is, s ez az egyik döntő tényező volt, hogy hosszabbítottam. Remekül érzem magam az Arsenalnál, ez egy fantasztikus klub." - mondta Vermaelen.

"Természetesen nem látok a jövőbe, de úgy érzem, hogy hosszú távún is jól tudunk majd teljesíteni. Természetesen az idei szezont nehezen kezdtük, de ha keményen dolgozunk, akkor biztosan túljutunk majd a gondokon. Az Arsenal ugyanis az elkövetkezendő években is nagy klub marad majd."

"Az biztos, hogy az erős alapok megvannak: a csapat gazdaságilag jól muzsikál, ráadásul van egy pár olyan fiatal játékosunk, akik nagyon sokat fognak majd fejlődni a soron következő pár évben, s ez mindenképpen jó hír a jövőnk szempontjából."

Vermaelen utóbbi egy, másfél szezonja egy rejtélyes Achilles-sérülés miatt nem a tervezettek szerint alakult, ám ez nem szegte a belga kedvét, s elmondta: továbbra is bizonyítani akar az Arsenalban.

"Természetesen mindig bizonyítanunk kell a pályán. Leegyszerűsítve úgy szól a fáma, hogy ha jól játszol, jó játékos, ha rosszul játszol, akkor rossz játékos vagy, ez ilyen egyszerű. Még magamnak is bizonyítani akarok, s úgy vélem, ezzel minden profi játékosnak így kell lennie." - tette hozzá.

Vermaelen jelenleg a rehabilitációja végén jár, s a csapat orvosai bizakodóak, hogy az október végi, Chelsea ellen rangadóra már ő is bevethető lesz.

"Remekül érzem magam. Már számos gyakorlást a pályán végzek a fitnesz edzővel, Tony Colberttel, s hamarosan már a teljes körű edzésprogramban is részt vehetek." - mondta Vermaelen.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (22)

13 éve
Törölt felhasználó
Mekkora videó, imádom ezeket :D
13 éve
Törölt felhasználó
durván röhög a srác:) de a serpenyős az komoly egyszer én is próbáltam serpenyővel nem is olyan vészesXD
13 éve
Törölt felhasználó
Athlon@
Korcsmár KH-ként nyomja, viszont tényleg nagyon jó!
BaliDave!
3:43-nál hogy röhög AOC :D
13 éve
Törölt felhasználó
13 éve
Cesc90! Én ezt a Korcsmárt megnézném az Arsenalban, nem nyújt egy rossz teljesítményt jobb hátvédként a válogatottban.

Szólj hozzá