Nem volt egyszerű Thomas Vermaelen szezonja sem, a belga játékos szeptember elejétől küszködött egy rejtélyes sérüléssel. A folyamatos visszaesések a rehabilitáció során, valamint egy beavatkozás után viszont már teljesen fitt, s akár ott lehet a soron következő bajnoki meccsen, az Aston Villa ellen.

A belga végő most beszélt részletesebben az elmúlt pár hónapjáról.

A szörnyű szezonjáról
Nagyon boldog vagyok, hogy végre visszatérhettem a felnőtt csapathoz. Ez egy nagyon hosszú szezon volt egy gyötrelmes sérüléssel, nyolc hónapot hagytam ki az utolsó meccsem, szeptember eleje óta. Ugyanakkor szerencsére úgy tűnik, hogy vége van, és hogy visszatérhetek a pályára.

A Stoke elleni meccsről
Nagyon élveztem az egészet, még akkor is, ha nem léptem pályára. Ott lehettem a mérkőzés előtti felkészülésben, és elkísérhettem a csapatot a  Britannia stadionba. Ez is egy újabb lépés volt a játéklehetőség felé. Mielőtt egy sérült játékos visszatérne, még le kell nyomnia egy fitnesz edzést Tony Colberttel, s aztán újból ott kell lennie a teljes körű edzéseken a felnőtt csapatban. Nagyon örültem, hogy én is ott lehetek a keretben a Stoke ellen, de egyben furcsa is volt nyolc hónap után ismét utazni, elfoglalni a helyünket a szállodában, ott lenni az öltözőben, s figyelni a menedzser utasításaira.

Az esetleges idegességről
Nem, nem voltam ideges, minden rendben volt, ami engem illet. A meccs miatt egy picit feszült voltam, mert fontos mérkőzés előtt álltunk, amit meg kellett volna nyernünk, de végül nem jött össze. Szóval összességében, ha a meccset nézzük, akkor feszült voltam valóban.

A visszatérés fontosságáról még ebben a szezonban
A spekulációktól eltérően nem éreztem magam annyira frusztráltnak a sérülésem időszakában, mert folyamatosan azt mondták a szakemberek, hogy csak pár hétre vagyok a visszatéréstől. Aztán viszont folyamatosan jöttek a visszaesések a felépülésben. A fejemben végig csak az járt, amit az orvosok mondtak, hogy még ebben a szezonban játszani fogok. Végül azonban egyre késlekedett a rehabilitációm vége, s ezzel egyidejűleg közeledett a szezon befejeézse is. A célom viszont csak az volt, hogy még a nyári szabadság előtt fitt legyek, s hogy biztosítam a menedzsert afelől, hogy teljesen egészséges vagyok. Csak is ezt akartam megvalósítani elsődlegesen.

Hogyan történt a sérülés
Törökországban voltam a nemzeti csapatommal. Ott éreztem először a fájdalmat a lábamban, közel a csonthoz. Először próbáltuk ilyen-olyan módon kezelgetni, s akkor úgy tűnt, hogy bevált. Október táján valóban úgy volt,hogy visszatérhetek, az utolsó edzésem volt Tony Colberttel, mielőtt becsatlakoztam volna a felnőtt csapat felkészülésére, de ekkor ismét visszatértek a fájdalmak, ezúttal kicsit fentebb a lábamban. Először fogalmunk sem volt, hogy mi okozhatja a bajt. Két után felkerestünk egy másik orvost, aki a vizsgálat után hat hetet mondott a visszatérésemig. Ezután jött egy újabb alapozás, majd ismét jöttek a fájdalmak. Ez már úgy február táján volt, ekkor már egy specialista véleményét is kikértük, aki a beavatkozás mellett döntött.

Az a vicc az egészben, hogy fogalmam sem volt, hogy konkrétan mi okozta a sérülést, hogy melyik testrészemben volt a gyulladás. Ugyanakkor utánanéztem, s a Premier Ligában is egyre gyakoribb ez a bizonyos Achilles-ín sérülés. Most viszont már jól vagyok, ezt az ínt pedig egy az egyben kioperálták.

A sérülés mentális súlyáról

Igen, valóban kemény volt. Először csak napokat mondtak, aztán egy hónapot, aztán hat hetet, most pedig már nyolc hónapnál tartunk. A különbség az én sérülésem és mondjuk Aaroné [Ramsey] vagy Eduardoé között az volt, hogy ott eleve adott volt az a tény, hogy hónapokig fog tartani a felépülésük. Én folyamatosan tartottam magamban a reményt, hogy valóban csak hetekre dőltem ki, aztán persze jöttek a visszaesések. Ilyenkor normális, hogy csalódott voltam, de talán a téves diagnózisok tartották bennem a hitet, hogy visszatérhetek, s emiatt nem viselt meg annyira a dolog mentálisan.

Melyik csapattársa segített a legjobban

Nagyon sokat beszélgettem a többiekkel, főleg Robinnal, főleg azért, mert vele tudok hollandul beszélni, valamint mert ő  tapasztaltabb már a sérülések terén.

Ő akar például folyamatosan rávenni arra, hogy csatlakozzak a Twitterre, talán egyszer még össze is jön neki, de jelenleg még nem szántam rá magam arra, hogy regisztráljak. Talán a jövőben megteszem.

Az Arsenal védelmére nélküle

Azt gondolom, jól tették a dolgukat. A hátsó négyesünk amúgy is mindig össztűz alatt van. Szerintem nagyon jól teljesítettek, s ne feledjük el, hogy amíg elől, a támadásoknál akár egy egyéni szóló is dönthet, hátul, a védelemben a kőkemény csapatmunkának kell érvényesülnie. Egy bekapott gólt nem mindig csak egyetlen védő számlájára lehet írni, előfordulhat, hogy védelmi hibák láncreakciójából kapunk egyet.

Laurentnek [Koscielny] például ez volt az első éve Angliában, és tapasztalatból mondom, nem egyszerű beszokni ide. Ennek ellenére mégis remekül vette az akadályokat.

Az ő első évére és Koscielny első évére

Nagyon jól dolgozott az első évében, s azt se felejtsük el, hogy én például egy nagyobb csapatból jöttem, mint ő, nekem már volt lehetőségem hozzászokni például a Bajnokok Ligája légköréhez. Laurent azonban remek dolgokat tanult Franciaországban, ott mindig élesek a veresengések, nagyon sok jó játékos pallérozódott a Ligue 1-ben. Ezenkívül Laurent is játszhatott már más nagyok, mint például a Marseille, a Bordeaux vagy a Lyon ellen, ez is sok tapasztalatértékkel bír.

Ennek ellenére azonban sohasem egyszerű a Premier Ligába azonnal beszokni, ez a liga mindenek fölött áll. 

Az Arsenal szezonjáról

Jól indult, de azt el kell ismerni, hogy az utóbbi időkben nem igazán játszottunk jól a meccseken. Nyertünk ebben a szezonban nagyon fontos márkőzéseket is, azonban sokszor véreztünk el a kisebb csapatok ellen, ami miatt nem elég jó az összteljesítményünk.

Hogyan telt a sérülése alatti időszak

Miközben természetesen frusztrált voltam, hogy nem játszhattam, az edzőteremben folyamatosan szinten tartottam magam. Ráadásul hol a tévében, hol a lelátókon figyelemmel követtem a csapat meccseit, s sikerült új dolgokat tanulnom, nagyon sokszor kielemeztem például a helyezkedéseket.

A Manchester United elleni tartalékmeccsről

Ez volt az első félig-hivatalos meccsem a sérülésem óta, és jól sikerült, ráadásul pont az Old Traffordon játszhattunk.

A nyári tervekről

Jelenleg fitt vagyok, de továbbra is keményen igyekszek a kondiban is, és nagyon örülök, hogy sikerült véghez vinni az első számú célkitűzésemet, mármint hogy még a nyár előtt egészséges legyek. Bevallom, nekem is nagyon jól fog jönni a nyári szünet, mert bár nem játszhattam, az edzőteremben továbbra is keményen dolgoztam, s picit elfáradtam fizikailag. Mentálisan pedig soha jobbkor jön majd a nyár.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (19)

13 éve
Törölt felhasználó
13 éve
Törölt felhasználó
Ericsson: Ugye ezt nem gondolja komolyan Wenger? :-/ Ha van ennek valami valóság alapja, akkor nagyon alaposan el beszélgetni vele mert ez már tényleg gáz amit csinál. Pont egy edzőnek nem kéne ilyeneket nyilatkoznia és mindent meg kéne tennie, hogy jövőre bajnokok legyünk. Erre azt mondja, hogy lehet még a top4-be sem férünk be? Pffff..... 🤢
13 éve
Törölt felhasználó
ericsson! Mindegy,mindkettő mutatja,hogy mekkora spanok lettek rövid idő alatt! :)

A Wenger féle nyilatkozathoz annyit,hogy persze semmi sem garancia,az sem,hogy jövőre ott leszünk a top four-ban,de az ő feladata(és felelőssége),hogy megtegyen mindent annak érdekében,hogy ez a csúfság ne következzen be.
Nekem kicsit olyan érzésem van,hogy Wenger próbálja védeni az idei Premier League szereplésünket (kudarcunkat) ezzel a kijelentésével.

Közben Hollandia U-17-es csapata 5-2-es sikerével megnyerte az EB-t,Kyle Ebecilio megosztott gólkirályi címet nyert(a srác védekező középpályás).
13 éve
Törölt felhasználó
Na nálam Wenger kiverte a biztosítékot. "Arsene Wenger warns Arsenal fans there is no guarantee of a top four finish next season"

2.
Sakho kijelentette, hogy nem áll szándékában a nyáron csapatot váltani. Másrészt Nasri is nyilatkozott, hogy megkezdték a tárgyalásokat.
13 éve
Törölt felhasználó
Remélem következő szezonban az összes meccsen szerepelni fog és nem fog megsérülni :)

Szólj hozzá