Jack Wilshere növekvő szereplésének alighanem Denilson itta meg a levét, Arséne Wenger ugyanis többnyire az ő 'kárára' játszatja a 18 éves fiatal játékost, míg a brazil, aki a 2007/08-as szezonban még 49-szer volt kezdő, csak a padra szorult.
Denilson helyzete már csak amiatt is érdekes, hogy Mathieu Flamini, Gilberto, vagy Lassana Diarra távozásai után számos szakértő őt tippelte a védekező középpályás poszt betöltésére, ehelyett a rangsorban Alex Song is megelőzte a brazilt, ráadásul Aaron Ramsey, Craig Eastmond vagy Henry Lansbury előretöréseivel várható, hogy még inkább elszórtan kap majd lehetőséget Denilson.
A brazil, bár érzi a versengést, mégsem esik kétségbe.
"Ez egy nagyszerű és egészséges rivalizálás a csapaton belül." - mondta Denilson a Sporting Braga elleni meccs előtti sajtótájékoztatóján.
"Ha megnézzük, Arséne mindig is híres volt arról, hogy megadja a fiatal játékosoknak is az esélyt. Elég Cesc példájára tekinteni, 16 volt, amikor az Arsenalhoz igazolt és néhány évvel eztán már a csapat kapitánya is ő lett." - tette hozzá.
"A világ egyik legjobb csapata vagyunk, akik ráadásul talán a legfiatalabbak is egyben, főleg az olyan játékosokkal mint Wilshere, vagy Ramsey. Ugyanazzal az ötlettel dolgozik mindenki, és mindenki rendkívül módon tiszteli a másikat."
Arséne Wenger ugyanakkor csak elismerően tudott nyilatkozni Denilsonról, annak ellenére, hogy nem túl sűrűn biztosít neki lehetőséget.
"Denilson nagyszerűen szerzi meg a labdákat, és nagyon gyorsan tud vele mozogni. Ez pedig egy nagyon fontos képesség, főleg a mi játékunkban. A passzai egyszerűen pontosak, bármelyik lábával is játssza meg azt."
Kapcsolódó Hírek
Denilson: 'Minden ajánlatot elfogadok Spanyolországból, Olaszországból vagy Németországból'
2011 Jun 06. 20:54A feltétel a BL indulás
Hozzászólások (49)
Szólj hozzá