Sebastien Squillaci úgy gondolja, hogy a viszonylagos ismeretlensége is segítette őt abban, hogy gyorsan hozzászokjon a Premier Ligához.

A francia válogatott védőt viharos gyorsasággal szerződtette az Arsenal a Sevillától a nyáron, majd ezt követően Thomas Vermaelen sérülése és Laurent Koscielny eltiltásai azt eredményezték, hogy mára állandó kezdővé vált az Arsenalban (mindössze Song, Clichy és Chamakh kezdett több meccsen nála), s a teljesítményére sem lehet panasz - sőt, már csapatkapitány is volt.

"Igen, úgy gondolom, hogy a viszonylagos ismeretlenségem is segített. Sok játékost ismertem, sok franciát közülük, és ez sokkal könnyebbé tette a beilleszkedésemet. Aztán vannak a csapatban olyan franciák is, akikkel már együtt játszhattam a válogatottban is." - mondta Squillaci az Arsenal hivatalos oldalának adott interjújában.

"Mindig jobb egy olyan klubhoz igazolni, ahol ismeri az ember a játékosokat, mert ha lenne bármiféle probléma, akár a pályán, vagy azon kívül, sikerülhet rá gyors megoldást találni." - tette hozzá.

"Ami pedig a beilleszkedésemet illeti: Tudtam, hogy az angol foci sokkal keményebb lesz fizikálisan, mint amilyen a spanyol volt, de összességében nincs panaszom, nagyon szép a játék errefelé. A csatárok hatalmasak és nagyon erősek, teljesen ellentétben áll a spanyol ligával, ahol a támadók inkább gyorsak, de nem erősek annyira. De ez egyáltalán nem rossz, egyre inkább hozzászokok a jelenlegi körüléményekhez és így egyre könnyebb lesz a dolgom."

Squillaci biazkodó az Arsenal bajnoki esélyeit illetően is, ugyanakkor úgy gondolja, hogy jó lenne, ha Thomas Vermaelen mihamarabb felépülne.

"Óriási kár, hogy egy ilyen játékos, mint Thomas Vermaelen sérült, mert szükségünk van a hozzá hasonló kaliberű játékosainkra, a jelenléte óriási önbizalom-löket a csapatnak. Ugyanakkor a versengés minden klubnál óriási, és benne van a pakliban, hogy valaki hosszabb-rövidebb ideig kidől. De amikor gyakorlatilag három naponta meccsek vannak, minden játékosnak ott kell lennie a szeren."

"Remélem, hogy ahogy mindenki felépül, s ahogy mindenki megkapja a lehetőséget, képesek leszünk egy szinttel feljebb lépni a ligában is."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

13 éve
Törölt felhasználó
Itt van Chamakh gólja:
http://www.youtube.com/watch?v=nt2WQ2uikiA&feature=player_embedded

Elég viccesre sikerült 🧀
13 éve
Törölt felhasználó
Chamakh betalált :)
13 éve
Törölt felhasználó
Remélem nem sérül le senki Barátságos mérkőzésen !!! :roll:
13 éve
Törölt felhasználó
Eddig én meg vagyok vele elégedve. Csendben végzi a dolgát és jól irányítja a védelmet is. Jó vétel volt!
13 éve
Törölt felhasználó
Wenger csak jot igazol.

Szólj hozzá