Az Arsenal brazil játékosa, Denilson magabiztos, hogy csapata hat év sikertelen időszakot követően a 2010/11-es idény végén már szerez egy trófeát, méghozzá a bajnokságét, annak ellenére, hogy az ágyúsok két értékes pontot veszítettek a Chelsea ellen, a Sunderland otthonában.
Denilson egyébként a kispadról állt be a szombati mérkőzésre, miután Alex Song kiállítása miatt emberhátrányba került az Arsenal. Bár kezdetben úgy nézett ki, hogy a brazil játékos is képes meginogni, végül remek teljesítményt nyújtott a támadó Sunderlanddel szemben. Denilson pontosan ennek okán bizakodó, hogy az Arsenal képes lesz felérni a csúcsra.
"Még mindig úgy gondolom, hogy megnyerhetjük a bajnokságot. Nagyon jó helyzetben vagyunk, és továbbra is folytatnunk kell a veretlenségi sorozatunkat." - mondta Denilson az Arsenal hivatalos internetes oldalának.
"Hosszú idő telt el azóta, hogy legutóljára megnyertük a bajnokságot. Úgy gondolom, az idei szezon végén azonban végre felemelhetünk egy trófeát. Magabiztos vagyok, mert valamennyi meccsen sikerül megmutatnunk azt a stílust, amelyben remekül játszunk, és a küzdőszellemünk is a helyén van."
"Az edzéseken végig egymással dolgozunk, és nyilvánvalóan valós esélyünk van arra, hogy nyerjünk valamit. Emellett nagyon sok remek fiatal játékos tör fel az első számú csapatba az akadémiáról, az egyik ilyen Jack Wilshere." - tette hozzá.
"Valóban pontokat dobtunk el a Sunderland otthonában, de bizakodó vagyok, hogy vissza fogunk vágni. 2006-ban igazoltam az Arsenalhoz, és teljes mértékben megértem a szurkolókat, ha türelmetlenek. De mindenünk meg van ahhoz, hogy sikerre vigyük. Van egy menedzserünk, aki nem helyez bennünket nyomás alá emiatt. Már csak miatta is meg kell mutatnunk, mennyire akarjuk az újabb kupát."
Bár az Arsenal az emberhátrány ellenére is lett volna olyan helyzetben, hogy befejezze a meccset a három ponttal, Denilson úgy gondolja, idegenben mindig nehezebb helyzetben van a csapat, függetlenül attól, hogy a Sunderlanddel vagy a Chelseavel játszik.
"Nem várhatjuk el alapjáraton, hogy nyerünk a Sunderland otthonában, mert az elmúlt években már nagyon sok nagyobb csapatot is megtréfáltak. Tudtuk, hogy nehéz lesz meccs lesz, ahogy mindig is az volt. Teljesen mindegy, hogy a Sunderland,vagy a Chelsea ellen játszol - idegenben mindig nehezebb."
"Egyáltalán nem jogosít fel ez a döntetlen senkit sem, hogy azt mondja, nem állunk készen megnyerni a bajnokságot. Nehéz volt emberhátrányban játszani, de tíz emberrel is megmutattuk a képességünket. Jól játszottunk, és úgy nézett ki, hogy meg sikerül tartani a három pontot."
"Számomra az Arsenal a legjobb csapat. Ha az ember megnézni, mi is hasonló stílusban játszunk, mint a Barcelona, és úgy gondolom, az Arsenal nyerni fog valamit ebben a szezonban. Megvannak a játékosaink ehhez és megvannak a képességeink. A Chelsea is erős kerettel rendelkezik, de ők idősebbek. Úgy vélem, az Arsenal nyerni fog egy trófeát az idén. A szombati csak egy meccs volt, és még mindig jó helyzetben vagyunk." - zárta szavait a brazil játékos.
Kapcsolódó Hírek
Denilson: 'Minden ajánlatot elfogadok Spanyolországból, Olaszországból vagy Németországból'
2011 Jun 06. 20:54A feltétel a BL indulás
Hozzászólások (12)
Tény, hogy a fiatalokban is van tartás és ezt már bebizonyították sokszor is, de hát egyenletes tempóval ezt nagyon sokáig nem lehet bírni ennyi sérültel, amennyi pl tavaj volt. Plusz még elnévze a Cseszki mostani formáját, amit szinte az előző szezonból hozták át, hát elég necces lesz, azért ott eléggé össze vannak szokva, meg jóval idősebbek a keretük, meg tapasztaltabbak is persze, ehez párosúl még ugye, hogy a játékosaik is profi szinten vannak, és ezért nagyon jók, minden meccsen, rengeteg helyzetük van, és javarészt azokat be is fejezik sajnos, tapasztaltak, profik, idősek is, plusz pár éve már érlelődnek. Nem tudom ki tudná őket meg állítani vagy mi.. ez a Malouda, Essien, Drogba 2as nagyon rúgja a gólokat.. Kiváncsi lennénk ők mire mennének, ha nem lenne nekik hosszú ideig egy Drogba meg egy Malouda plusz még védelembe Terry, kétségtelen akkor is jók lennének, de hát soha nincs sérültjük, egy se.
Így rettenetesen könnyű. Valószínűleg mi is eddig 100%osak lennének ha minden meccsen alap kezdő játszana, teljesen épp csapattal. Van esélyünk rá persze, de kemény lesz nagyon, és megint csak a Cseszki lesz az igazi ellenfél.
Valahogy botlik a Cseszki, le esik a formájuk kikapnak párszor stb, és mi is legyűrjük őket akkor a végére odaérhetünk. Én bízok a csapatban, de szerintem valami Ligakupa, FA kupa féleséget kellene be zsebelni!! Go Gunners.
Szólj hozzá