A napokban egy szenzáció jelent meg a napvilágon, aminek még valóságtartalma is lehet: Patrick Vieira ismét arsenalos lehet! A 33 éves játékosra Jose Mourinho nem tart igényt az Internél, míg Vieira szeretne kijutni Franciaország színeiben a jövő évi világbajnokságra, ehhez azonban rendszeres játéklehetőség kell neki.

Így az szinte biztos, hogy a francia eligazol az olaszoktól, az Arsenal mellett azonban a Tottenham személyében is kérőre akadt. Ma azonban Mourinho elárulta, hogy sem az Arsenaltól, sem a Spurstől nem érkezett ajánlat, és ezt Wenger is megerősítette.

"Nem, jelenleg senkivel sem állunk előrehaladottabb tárgyalásban." - mondta Wenger.

"Ennek ellenére egy, vagy két játékossal még szeretnénk megerősíteni a keretünket. Egyet a védekező területre, egyet pedig a támadó területre szeretnénk igazolni."

"Vannak kérelmeink egyes játékosokat illetően, de jelenleg sehol nem vagyunk attól, hogy igazoljunk is. Általában az átigazolási piac augusztus 26-tól pörög fel, azon belül is 31-én az utolsó két órában."

Wenger beszélt a két korábbi nagy hiányzóról Eduardóról, és Rosickyről, akik közül a cseh ismét lesérült. (Az Arsenal a GoonerTalknak megerősítette a sérülés tényét, de azt nem árulták el, hogy mennyit kell kihagynia - a hírek szerint hat hetet.)

"Hat héttel ezelőtt nem tudtam, hogy mennyire lesz erős Eduardo, amikor visszatér, vagy éppen Rosicky a mostani visszaesést követően."

"Bízok abban, hogy fontos szerepet töltenek be a szezonukban."

"Eduardo, az első műtétje után, nem volt teljesen fitt, de a második után úgy tűnik, hogy visszatért, és most egy masszív játékos."

Végül pedig Philippe Senderosról és a svájci esetleges pótlásáról, Brede Hangelandról is mesélt egy keveset.

"Valóban van érdeklődés az Everton részéről, de jelenleg még a mi játékosunk."

"Van lehetőség arra, hogy távozzon, mert már csak egy év van hátra a szerződéséből. Majd meglátjuk, mi történik a jövő héten."

"Hangelanddal kapcsolatban pedig: figyeljük őt, de nem léptünk kapcsolatba sem vele, sem a Fulhammel. Még nem választottunk ilyen téren."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (21)

15 éve
Törölt felhasználó
Szerintem tudja Wenger, hogy mit csinál, elvégre világhírű menedzserről van szó! Bízni kell benne, mert utólag úgy is rájövünk, hogy neki volt igaza!!
15 éve
Törölt felhasználó
Ha versenyeznünk kell egy játékosért más csapattal mindig alul maradunk sajnos. Jó példa erre Felipe Melo :) Jobban szeretett volna ide jönni mint a Juvéba és mégse a miénk lett. Wenger nem tudom mit gondol, de így igazolni nemfog.
15 éve
Törölt felhasználó
Meglepődtem volna ha azt mondja hogy közel állunk valakihez xD Mert mi sose állunk közel senkihez. Ezért érdemes volt eladni 2 kulcsjátékosunkat. Akárki akármit mond ez a keret így gyenge! Minimum 2 ember kell.
15 éve
Törölt felhasználó
Hogy őszinte legyek, lassan nekem is betellik a pohár!
15 éve
Törölt felhasználó
Nem tudom, hogy mért van eleged belőle, nekem egyáltalán nincsen!

Szólj hozzá