Az Arsenal egyre közelebb kerül ahhoz, hogy 2005 után ismét trófeát nyerjen, a londoniak ma kora délután az Evertont búcsúztatva jutottak be az FA kupa legjobb négy csapata közé.

Az ágyúsok ebben a kupasorozatban többek között már az ősi rivális Tottenhamet és a Liverpoolt is kiejtették, most Roberto Martinez együttese volt az áldozat.

Holnap délután az is kiderül, hogy a legjobb négy között ki lesz a londoniak ellenfele, a nagy csapatok közül már csak Manchester City gárdája van versenyben, így ha netán ez a párosítás megvalósul, akkor csak egy nagyobb feladatot kell teljesítenie Öziléknek - a Wembleyben.

Persze ehhez előbb a Wigant kell legyűrnie Pellegrini csapatának, mindezt hazai pályán tehetik a gyárvárosiak, s várhatóan ez nem okoz majd nagyobb gondot a frissensült ligakupa győztesnek.

Arsene Wenger elégedetten nyugtázta csapata mai teljesítményét, a francia továbbra is eltökélt, hogy begyűjtsék ezt a trófeát idén, valamint nagy erőkkel készülnek a keddi Bajnokok Ligája visszavágóra, melyről két gólos hátrányból indulnak.

Az eredményről...

Minőségi futballt játszva nyertünk egy jó csapat ellen. Az első félidőben kiemelkedően teljesítettünk, de szerencsétlenek voltunk az egyenlítő góljuknál. A második félidőt jól kezdte az Everton, több jó megmozdulásuk is volt, s egy nagy helyzetük Barkley révén. A második gólunk megszerzése után kezünkbe vettük a mérkőzés irányítását, s mindvégig látszott, hogy több gólt is szerezhetünk.


Giroud bevetéséről...

Fontos volt, hogy minden szituációnál résen volt, illetve jól látható; ha egy minőségi futballista áll be a padról, könnyen a különbséget jelentheti.


Miért nem a kezdőben kapott szerepet..

Hogy miért? Azért, mert túl sok meccset játszott az utóbbi időben. Szüksége volt a pihenésre, de megmutatta, hogy csereként beállva is gólt tud szerezni. Özilt a Stoke ellen pihentettem, őt most ezen a mérkőzésen.


Önbizalom növelő győzelem a Bayern elleni találkozó előtt...

Rendkívül fontos volt a mai győzelem, már csak azért is, hogy pszichológiai szempontból helyre rakjuk magunkat. A statisztikák ellenünk beszélnek a Bayern elleni mérkőzés előtt, de önbizalommal tele látogattunk a bajorokhoz. Ha elhisszük, hogy képes vagyunk megcsinálni, meg lesz az esély ennek a megvalósítására.


Milyen érzés újra közel lenni újra egy trófea megszerzéséhez...

Az elődöntőben vagyunk, így matematikailag nehéz lenne cáfolni ezen állításukat. De teljesen nyilvánvaló, hogy nincs egyszerű dolgunk. Meglátjuk kivel játszunk a következő körben, s megpróbálunk a döntőbe jutni.


Arról, hogy komolyan veszi-e az Fa kupát...

Nézzék, mi az elejétől fogva komolyan vettük. Annyiban szerencsénk volt, hogy az összes mérkőzésünket itthon játszhattuk, de az ellenfelek kiléte felől már nem voltunk ennyire jó helyzetben. Viszont az, hogy idáig jutottunk ilyen ellenfelekkel szemben, méltán mutatja, hogy komolyan vesszük ezt a sorozatot.


Özil gólja fontos volt a csapat számára...

Természetesen. Ma láthattuk, hogy képes egy helyzet befejezésére, de többségben a jó passz kivitelezésének lehetőséget keresi. Bízom benne, hogy a gólja jó hatással lesz rá. Ami tetszett ma benne, hogy látszólag fizikálisan regenerálódott, sokkal több erőt fedeztem fel a futásaiban. Illetve több piszkosmunkát is elvégzett a vártnál, különösen tetszett, hogy a kontratámadásoknál, ha kellett, akkor hosszú futások jegyében zárt vissza. Természetesen jobb esélyed van megnyeri egy mérkőzést, ha Özil ilyen passzban van.


A tizenegyesről...

Véleményem szerint tizenegyes volt. Őszintén bevallom nagyon féltem, amikor a játékvezető érvénytelenítette az első tizenegyesünket. Mondom sem kell mennyire megkönnyebbültem, miután Mikel a másodikat is sikeresen értékesítette. Nem értettem a bíró ítéletét ezzel kapcsolatban, de annyi biztos, hogy Artetát nagy dicséret illeti, mivel mindvégig higgadt tudott maradni.


Pat Rice visszatéréséről...

Nem ez az első alkalom, hogy visszatért közénk. Nagyon boldogak vagyunk, hisz remekül gyógyul, találkoztam vele a mérkőzés előtt.


Koscielny állapotáról...

Ha minden jól megy, Koscielny holnap visszatér az edzésekre, így van esély arra, hogy kedden páláyra lépjen.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (44)

10 éve
Törölt felhasználó
Hát kövezzetek meg,de én most mindent beáldoznék a kupára!!A bl-t hadjuk a bajnokság is egy kicsit necces,de ha megnyerjük a kupát az is elképzelhető szerintem hogy átszakad egy gát a srácokban és megsem állunk a pl megnyeréséig 🧀.Öszintén megmondom én már nagyon boldog lennék a kupa megnyerésével is és ha mondjuk isten adja nyerünk még valamit az hab a tortán és akkor egy hétig berúgok minden nap :D
10 éve
Törölt felhasználó
Holnap szerintetek kezdok?
Fabianski-Sagna-Koscielny-Mertesacker-Gibbs-Arteta-Flamini-Oxi-Özil-Cazorla-Giroud lesz szerintem,de Rosi es Poldi Toffies elleni pihentetese is lehet hogy a keddi bevetes miatt volt,nem tudom.
10 éve
Gyuri104+Donz94: KÖSZÖNÖM!
10 éve
A keddi meccset beáldoznám. Nem hiányzik most, hogy Wilshere után még valaki megsérüljön. Az FA kupában és talán még a bajnokságban van reális esélyünk.
10 éve
Meg kell halni a pályán... mert a kicsik meg fognak... :coolgrin:

Szólj hozzá