Arséne Wenger elégedetten nyilatkozott a Liverpool elleni meccs lefújását követően a sajtónak, ami nem csoda, hiszen az Arsenal éppen az Anfield Roadon szerezte meg az első győzelmét az új szezonban.

A Liverpool nem bizonyult könnyű ellenfélnek, ám a két nyári szerzemény Podolski és Cazorla góljainak köszönhetően begyűjtötte a három pontot az Arsenal. Miután pedig három meccs óta nem kapott gólt az Arsenal, a védelem is jól tette a dolgát, így érthető, hogy Wenger is boldog volt.

"Összességében elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, támadásilag és védekezésileg egyaránt. Már az első két bajnokinkon is láthatták a csapatban rejlő potenciált, de akkor még egy kis szikra hiányzott. Jó teljesítménnyel zártuk a meccset, de még mindig van potenciál és energia a csapatban, ami nem rossz, hiszen mindig van min dolgozni." - mondta Wenger.

"Azt már a kezdetektől fogva tudtuk, hogy Cazorlának nem kellenek majd hónapok, hogy beilleszkedjen, s Podolski is halálos, ha helyzetbe kerül. Nagyszerű volt a összjáték, elégedett vagyok az új igazolásokkal. Már csak Giroud-nak kell a gól, de ha nyerünk, előbb-utóbb az is jönni fog."

"Az is remek, hogy sikerült ismét kapott gól nélkül lehozni a meccsünket. Minél hosszabb ideig tart ez a sorozat, annál inkább akarnak a védők jól teljesíteni, hogy a lehető legtovább kihúzzuk. A futballban mindig előnyös dolog szerénynek maradni. A Stoke ellen és ma a harmadik számú kapusunk védett, de még így sem kaptunk gólt."

Abou Diaby a meccs egyik legjobbja volt, a francia középpályás jobbnál jobb labdákat adott a társainak és a védekezésben is nagyon kivette a részét. Wenger így vélekedik Diabyról és a középpályán lévő opcióiról.

"Jól látható, milyen fontos játékosa is ő a csapatunknak, ami azért van, mert egy nagyszerű középpályás. Minden képessége megvan, aminek meg kell lennie. Egy évig sérült volt, de jól sikerült az előszezonja, három naponta játszhatott egy-egy félidőnyi meccset - szóval jó formában van. Még mindig van benne, de amit ma mutatott, az meggyőző volt."

"Igen, aggódtam miatta a nehézkesebb időkben, de mindig támogattam, mert Abou nem pusztán egy remek játékos, de egy nagyszerű ember is. Reméljük, túléli majd a válogatott meccsek jelentette szünetet, mert négy napon belül két mérkőzése is lesz. Remélhetőleg jó formában fog visszatérni."

"Ami a középpályát illeti: itt játszik Arteta, Diaby, Cazorla, Wilshere, Ramsey, Coquelin és Rosicky is - szóval lesz vetélkedés a helyekért, és mindannyian klasszis játékosok."

Wenger csapata áprilisban játszhatott legutoljára az Anfielden, akkor 2-1-re sikerült nyernie az Arsenalnak. A francia azonban nem akart jóslásokba bocsátkozni, miszerint a jelenlegi csapat jobb-e, mint amilyen a tavalyi volt.

"Nehéz lenne különbséget tenni a két csapat között. Ma nyugodtan játszottunk, domináltunk a középpályán, stabilan küzdöttünk. Kijár a dicséret a Liverpoolnak is, a City dolgát nagyon megnehezítették itt egy hete. Nem tudom, hogy jobbak vagyunk-e, mint tavaly. Bizakodó vagyok, hiszen a potenciál megvan a csapatban, innentől kezdve rajtunk áll, hogy mennyit fejlődünk. Még rengeteg mindenben kell javítanunk."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (37)

7 éve
Na, tessék! Kiborítottuk a bilit a Poolnál: „Sosem visszük olyan veszélyes helyzetbe a klubot, mint amilyenben megérkezésünkkor találtuk. Ez a klub egyszerűen nem halmozhat fel akkora adósságállományt, amely a létezését is kétségbe vonja. Még mindig az előző vezetőség hibáit javítgatjuk, és ez nem történhet meg egyik napról a másikra. Ráadásul a saját hibáinkkal is nehezítettük a dolgunkat, de tanultunk ebből a kemény leckéből, és a klub helyzete jobb, mint amikor átvettük.” - mondja a többségi tulajdonos, mert a szurkolók hőzöngenek. Ergo: Wenger szigorú gazdaságpolitikájában azért csak van valami.... Kár, hogy nem vállaltuk be, hogy RvP-n bebukjuk azt a 30-ast! Bezzeg most Theonál vállaljuk a kockázatot a felére :-S :roll:
7 éve
The Ox! Legyen így! ;)
7 éve
Törölt felhasználó
7 éve
Én Aubaemyangot favorizálom.
7 éve
Minden esetre, Wenger a télen meglephetne minket mondjuk, Afrikából egy P. D. Cissé-szerű ösztönös zseni "kitúrásával".... Úgy kemény 8 millióért :p

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek