Santi Cazorla elégedetten nyilatkozott az első meccsét követően az angol bajnokságban.

A 27 éves spanyol játékos még csak alig két hete tudhatja magát Arsenal-játékosnak, de Arséne Wenger máris bedobta őt a mélyvízbe, hiszen a Sunderland ellen végig játszhatta az első angol bajnokiját. Cazorla pedig tisztességgel helyt állt, és az egyik legveszélyesebb Arsenal-játékos volt a meccsen.

A menedzser árnyékékként játszatott engem, olyan taktikai szabadsággal, amit nagyon kedvelek.

- mondta a mérkőzést követően Cazorla.

Nagyon kedvelem ezt a posztot, s bár az elmúlt években nem sokat játszhattam így, minden gond nélkül alkalmazhat így a menedzser.
A debütálásom jól sikerült. Sajnos a várt eredmény nem jött össze, mivel nyilvánvalóan győzelemmel szerettük volna megörvendeztetni a szurkolókat, de úgy vélem, jól teljesítettünk, és sok helyzetet tudtunk kidolgozni. Hosszú szezon vár ránk, de erre tudunk építkezni. Mi irányítottuk a meccset, csak a befejezések nem jöttek össze.

Cazorla azt is elmondta, hogy napról-napra egyre jobban érzi magát az új csapatánál.

Napról-napra egyre jobban ismerem az új csapattársaimat, és így sokkal jobban érzem magam. A klub nagyon sokat tesz azért, hogy otthon érezzem magam, s a társaim is segítenek azért, hogy beilleszkedjek a londoni életbe. Minden nap egyre jobb, már most is sokkal kényelmesebben érzem magam.

A középpályás szerint feküdni fog neki az angol Premier Liga, s nem tart attól, hogy az alacsony termete miatt nem lesz képes érvényesülni a bajnokságban.

Sok spanyol játékossal, köztük Matával, Torresszel, Reinával és Mikel Artetával is beszéltem az angol ligáról, mielőtt leigazoltam volna az Arsenalhoz. Mindegyikük kedveli ezt a bajnokságot, csak bátorítottak, hogy idejöjjek. Egy egy nagyszerű liga, egy új kihívás, a szurkolók pedig nagyon szenvedélyesek.
A kezdeti benyomásom nagyon jó a ligával kapcsolatban, boldog vagyok, hogy itt lehetek. A tempó és ritmus is nagyobb és lüktetőbb, mint a spanyol bajnokságban, a LA Ligában minden óvatosabb és taktikusabb. Az pedig, hogy itt csak a magas termetű játékosok tudnak érvényesülni, túl van vetítve. A kisebb, technikásabb játékosok is megállják itt a helyüket. Pusztán a magasság még senkit sem tett jobb játékossá.

Végül Cazorla azt is elárulta, hogy melyik dal énekelte az első edzése előtt a csapat öltözőjében.

Az Arsenalnál van egy szokás, hogy az új játékosoknak énekelniük kell az első edzésük előtt. Én a Macarenát énekeltem. Tudom, hogy Mata is ezt énekelte a Chelsea-nél, de ez egy egyszerű dal és mindenki ismeri.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

12 éve
Szerintünk is! ;)

Szólj hozzá