Arsene Wenger a mai Beijing-i sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy még szeretne új játékosokat igazolni együttesébe.

Az Arsenal menedzsere ezen a nyáron két csatárt igazolt, Lukas Podolski és Olivier Giroud személyében. Egyes híresztelések szerint Wenger következő kiszemeltje a Malaga spanyol középpályása Santi Cazorla.

Ahogy azt már megszokhattuk, a gall mester ezúttal sem nevezte meg a kiszemeltjeit, de a francia edző annyit elárult, hogy még nem fejezte be aktivitását az átigazolási piacon.

Tudják, én úgy jöttem ide, hogy minél kevesebb információt osszak meg magukkal.

- viccelődött Wenger

Természetesen tudok sokat beszélni, de nem az átigazolásokról, mivel ez egy eléggé érzékeny és titkos ügy.
Megvásároltuk Giroud-ot és Podolski-t, valamint megvásároltuk a Diaby Wilshere kettőst is, akik nem sokat játszottak az elmúlt szezonban. Wilshere lassan visszatérhet a keretbe. Azt azért el kell mondanom, hogy az átigazolásoknak nincs vége, mivel én még szeretnék játékosokat hozni.

Wengert ezek után megkérdezték Robin van Persie jövőjéről is. A francia menedzser válasza eléggé egyértelmű volt.

Nem igazán bonyolult az ügy. A lehetőségek tiszták, mi továbbra is szeretnénk megtartani a játékosainkat. Nagyon örülnék, ha a Premier League bajnokságában maradna, az Arsenal alkalmazottjaként.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

12 éve
Törölt felhasználó
Kíváncsi vagyok, hogy a több játékos alatt mit ért a Papa.:)

Én úgy vagyok vele, hogy 2 játékosra van szükségünk, egy középpályásra (a sok oldalú játékosaink miatt lehet szinte bármilyen) M'Vilára vagy Santi Cazorlára gondolok, mindkettőre nem hiszem, hogy szükségünk van és Robin utódjára, de persze Wenger tudja, hogy mit csinál. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy szeptember 1.én kik lesznek a csapatunk tagjai:D
12 éve
Nekem ebből annyi jött le, hogy Robin megy, amit eddig is tudtunk.

Szólj hozzá