Olivier Giroud az ArsenalPlayernek adott első interjújában elárulta, hogy a Montpellier-vel aratott bajnoki siker után az Arsenallal is mihamarabb a trófeák megszerzésére fog törekedni.

"Nagyon jó futballista-nemzedék van az Arsenalnál jelenleg, így egy nagyszerű csapatról van szó. A tavalyi szezonban a sérülések nem könnyítették meg a helyzetüket, de a kisebb-nagyobb tavalyi távozók ellenére is a csapatnál megmaradt a stabilitás." - mondta Giroud.

"Úgy gondolom, hogy nagyszerű itt a csapatszellem - ez is egy döntő ok volt, hogy miért az Arsenal mellett tettem le a voksomat. Bizakodó vagyok a csapatban rejlő potentciált illetően, és abban is reménykedem, hogy a jövőben - lehetőség szerint már a következő szezonban is - trófeákat tudunk majd nyerni közösen."

"Ez persze nem lesz egyszerű, hiszen Angliában nagyon sok remek klub van, de éppen ez adja meg a bajnokság báját is. Ez a világ legnehezebb ligája, itt nem könnyű azonnal érvényesülni, de efelől is meglehetősen magabiztosan állok a feladathoz."

Giroud később meg is magyarázta, hogy miért gondolja úgy, hogy könnyedén érvényesüljön az angol Premier Ligában is.

"Meg vannak azok az eszközeim, fegyvereim, amelyek segítségével simábban beilleszkedhetek az angol bajnokságba. Természetesen kell majd egy kis idő, mire felveszem az itteni tempót és ritmust. Kell majd egy pár meccs, de az Arsenal játékstílusa mindenképpen segíteni fog, emiatt nem aggódom túlságosan. Nagyon szeretek gólt rúgni, egy csatárnak pedig mindig van erre esélye az Arsenalnál."

"Természetesen azért van itt több pár nagyszerű csatár, s mivel az Arsenal egy nagy klub, lesz versengés a helyekért. Ugyanakkor csak rajtam múlik, hogy mennyire felelek meg az elvárásoknak." - mondta a csatár, aki eddigi pályafutása alatt mindvégig Franciaországban játszott, s aki az első - és eddig egyetlen - külföldön szerzett gólját Magyarországon, a Győr ellen szerezte.

 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

12 éve
Törölt felhasználó
Remélem, hogy tud majd érvényesülni, mindenesetre kiváló felépítése van a Premier League-hez, nagyon várom már, hogy élesben is láthassuk!

Szólj hozzá