Az Arsenal szerda kora este hivatalosan is bejelentette, hogy öt és fél év után távozik a csapattól Olivier Giroud és a rivális, Chelsea-hez igazolt.

A váltásra azért volt szükség, mert a Chelsea csak egy helyettes leigazolása után engedte el Michy Batsuhayit a Dortmundhoz, aki pedig Pierre-Emerick Aubameyang pótlása lett a német klubnál. A gaboni csatárt rekordösszegért, 56 millió fontért igazolta le az Arsenal szerdán.

Olivier Giroud 2015-ben, 12 millió euróért igazolt az Arsenalhoz az akkori francia bajnok Montpellier együttesétől. Az azóta eltelt öt és fél éves időszakban Giroud 253 pályáralépés alkalmával 105 gólt szerzett, köztük azt a skorpiógólt, amivel tavaly ősszel megnyerte a legszebb találatnak járó Puskás-díjat is.

Giroud ráadásul mindhárom FA-Kupa döntő megnyerésében kulcsszerepet vállalt, amit a csapat színeiben játszott: kettőben, a Hull City és a Chelsea ellen gólpasszt adott a győztes gólnál, az Aston Villa ellen pedig ő maga is eredményes volt.

"Oli kiváló harcosa volt a klubunknak, soha nem hagyott bennünket cserben, végig elkötelezett volt és számos alkalommal mentett meg minket." - mondta Wenger.

"A Montpellier-től való leigazolását követően nemcsak nálunk, de a francia válogatottban is alapemberré nőtte ki magát. Lehet, hogy voltak az itt eltöltött időszakai alatt hullámvölgyei, de a hozzáállása végig abszolút világklasszis volt."

"Mindig a csapatért küzdött és elhivatott volt."

Giroud a Twitterén köszönt el az Arsenal-szurkolóktól:

"Öt és fél évet töltöttem a fantasztikus Arsenal-családban, ám ez a gyönyörű történtet ma véget ér. Szeretném megköszönni a meleg fogadtatást és az érkezésem óta a feltétlen nélküli támogatást." - mondta Giroud.

A csapat köszönetet mondott Giroudnak az elmúlt öt és fél évért és minden jót kívántak neki a jövőben.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

6 éve
Nekem hiányozni fog, jó kis játékos, remek figura, és igazi ágyús!
6 éve
Nyáron vásároljuk vissza!!!!!!!!!!!!!! és küldjük el Welbecket!!!!!!!

Szólj hozzá