Arsene Wenger sajnálja, hogy Fabio Capello távozott az angol nemzeti válogatott éléről.

Capello a tegnapi nap folyamán mondott le posztjáról, miután ellentétbe keveredett az FA-vel. Az angol szövetség ugyanis megfosztotta John Terryt a csapatkapitányi karszalagtól, ami nem tetszett az olasz trénernek.

A francia edző véleménye szerint a menedzseren múlik, hogy kit nevez ki a csapat vezérének.

Amikor az FA ezt az utasítást adta, én azt mondtam rá, hogy a menedzser dolga kiválasztani a kapitány.

- mondta Wenger

A menedzser feladata, hogy összeszedje a játékosokat és, hogy kijelölje a csapat vezérét.
Nem hittem volna, hogy így ér véget ez az egész ügy, de úgy néz ki, hogy más problémák is akadhattak. Valószínűleg betelt nála a pohár. Szomorú vagyok, hogy Capello négy hónappal az EB előtt távozott. Nagy csapás ez Angliának, nagyon sajnálom őt.

Wenger ezek után beszélt a következő utódról.

Mindig szóba hoztak az angol válogatottal, de én úgy gondolom, hogy egy angol szakember sokkal jobb munkát tudna végezni, mint egy külföldi. Sokkal jobb lenne, ha egy angol tudná képviselni a saját országát. Egy olyan országban, mint Anglia ez különösen fontos.
Most már az FA-n múlik, hogy ki lez a következő. Remélem nem lesz meglepődve, ha azt mondom, hogy én nem szeretnék részt venni ebben az egészben.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (25)

12 éve
Törölt felhasználó
Szerintem a legnagyobb esélyes az új posztra Stuart Pearce, aki remek eredményeket ér(t) el az angol U21-es válogatottal, és lévén ő angol, talán megbírkózhatna a feladattal. Mellesleg mi sem járnánk rosszul, hiszen ismeri az összes fiatal angol játékosunkat.
12 éve
Törölt felhasználó
Előbb nem jutnak ki az EB-ra, majd a VB-n csúnyán leégnek, most pedig az EB előtt kirúgják a szövetségi kapitányt. Nem éppen ésszerű lépés. Miközben a válogatott "arca", a kapitány, John Terry, aki házasságtörő, és újonnan rasszista. A Bridge-ügy elsimulása után most a válogatottbeli védőtársa, Rio Ferdinand nem hajlandó vele még csak kezet fogni se, akkor hogy fognak együtt játszani? Ember legyen a talpán, aki négy hónap alatt ráncba szedi ezt a csapatot.
12 éve
Törölt felhasználó
Két éve a médiájuk fúrta meg az angol válogatottat, most pedig a szövetségük. Úgy látszik minden torna előtt szeretik a sajátjaik alatt vágni a fát.
12 éve
Törölt felhasználó
fecc04! A trófeaesélyeket már akkor elpucolták, amikor meghozták az ifiképzést megfojtó törvényeket... De tény, hogy nem kellett volna ez a balhé - csak az angol labdarúgás tekintélyét rombolja.
12 éve
Törölt felhasználó
Redknapp kizárt, hogy otthagyja a Spurst, amikor ilyen jó helyen állnak.

Szólj hozzá