Az ifjú kapus februárban csatlakozott a Southampton csapatához egy hónapos kölcsönszerződés keretében, azonban mindössze nyolc napot töltött a déli parton mielőtt az Arsenal visszahívta.

Shea elmondja, milyen úton került a League One-ba és miért lett csupán ilyen rövid a kölcsönjátéka.

Sérüléssel bajlódtam abban az időben, és Neil Banfield hívott, hogy elmondja, a Southampton megkeresett

- mondta a 19 éves játékos.

Úgy gondolta ez egy jó váltás lesz számomra, épp akkor épültem fel egy sérülésből, szóval ebből a szempontból is remek lehetőségnek tűnt.
Nigel Adkins, a Southampton menedzsere csütörtökön hívott, és arra kért, hogy menjek el hozzájuk pénteken. Tehát gyorsan leutaztam hozzájuk és aláírtam a szerződést. Ez azért volt fontos, mert másnap már a Rochdale ellen játszott a csapat.
Minden olyan gyorsan történt. Lemenni Southamptonba, aztán egyből fel a csapatbuszra majd utazni Rochdale-be a meccsre, mindez egy napon belül. Azt a meccset lefújták, és egyből utaztunk tovább Hartlepoolba, néhány napig ott edzettünk, majd 0:0-t játszottunk.
Volt egy szabadnapom, majd amikor mentem edzésre mondták, hogy az Arsenal visszahívott, mert Emi (Damien Martinez) megsérült.


Annak ellenére, hogy csupán két mérkőzés jutott neki a cserepadon, Shea úgy gondolja hasznos időszak volt ez számára és hálás a 'Szentek' menedzserének, Nigel Adkinsnek.

Kicsit csalódott voltam, mert élveztem az ott töltött időt. Jó dolog néha valami mást csinálni.
Nigel Adkins nagyszerű volt, ő maga is kapus volt, jól bánt a kapusokkal, és velem is rendes volt. Jól bántak velem.
Szerettem volna többet lenni maradni és esetleg kapni néhány meccset, azonban ez nem történt meg. És ha az Arsenal nem hív vissza, akkor nem lehettem volna ott a kispadon a Manchester United ellen.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá