Nigel Winterburn hiszi, hogy ez lesz az az év, amikor az Ágyúsok végre megtörik a trófea nélküli időszakot.

Az angol az Arsenal TV Online-nak elmondta, hogy milyen nagyszerű lenne, ha megnyernék az első trófeát, és ez milyen fontos lenne a csapat számára, ugyanis a játékosok akkor rájönnének, hogy mennyire akarnak egy másikat. A 47 éves volt védő szerint a második trófeát már hamarabb megnyerné a csapat.

Továbbá megkérdezték őt a januári átigazolásokról is, erre az egykori balhátvéd bevallotta, hogy nem túlságosan boldog a nevetségesen nagy összegek miatt, amik röpködtek januárban. A nagy pénzeket a gyors siker reményében költik, és ezért is van évek óta nyomás alatt az Arsenal, hogy költekezzen.

Winterburn szerint az öt éves trófea nélküli időszak nem számít példanélkülinek, azonban egy olyan klubnál, mint az Arsenal, mindenki mihamarabb trófeákat szeretne nyerni.

A szezonról a következőket mondta:

Remélem (az Arsenal éve lesz). Már hosszú ideje mondjuk, azonban most elérkezett az idő, hogy nyerjenek valamit, és elvigyék az Emiratesbe az első trófeát. Ebben a szezonban az Arsenal nagyon jól teljesít, eddig a kupákban is, és kitartóan üldözi a Manchester Unitedet. Ez egy nagy szezon a csapat számára, több lehetőség is van arra, hogy megnyerjék az első trófeát. Ha ez megvan, akkor a játékosok rájönnek, hogy mennyire szeretnék a következőt és az már gyorsabban eljön. A világ változik, most már hatalmas összegek vannak a fociban, és nevetségesen nagy összegeket költenek egy-egy játékosra, azonban ezt a piac vezérli. A mai világban az emberek azonnali sikert akarnak, és nem akarnak várni, ezért gondolom, hogy az Arsenal és Arsene Wenger is nyomás alatt van, mert már öt éve nem nyert trófeákat. Valójában ez nem egy hosszú időszak, viszont az Arsenal a közelmúltban sikeres volt, ezért érthető, hogy az emberek nem szeretnének túl sokáig várni az új trófeákra.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

13 éve
Törölt felhasználó
jövő hét vasárnap nagyon fontos löketet kaphat a csapat, remélem behúzzák a ligakupát, ami segít túl lépni a Barcán és ezek után már csak 3 fronton kell koncentrálni. PL-ben szinte csak kötelező győzelmek várnak már a csapatra a Pool, MU, Tottenham meccs lehet még érdekes a többit hozni KELL. MU-nak keményebb sorsolása van.
FA-kupában is nagyot játszhatnak a srácok, csak legyen kellő hitük magukban.
BL-ben is jót tenne a csapatnak, ha minél tovább eljutnának.
13 éve
Törölt felhasználó
Vela pontot rabolt a WBA-nak!
13 éve
Törölt felhasználó
remélem nem csak a liga-kupát nyerjük meg.nagy esélyünk van az fa-kupára és a PL-re, főleg h az MU sorsolása sokkal keményebb mint a miénk.én bízok a fiúkban h az az önbizalom amit összesedtek azzal h legyőzték a cfct, a barcelonát( és ha netalántán még a ligakupát is megnyernénk...)kitart a szezon végéig:D
egyébként nekem henry nyilatkozata hiányzik h vajon mit szólhatott h legyőztük a barcát... :roll: :roll:

CARLOS VELA GÓLT SZERZETT A 90. PERCBEN, AMIVEL EGYENLÍTETTEK A WOLFS ELLEN:D
13 éve
Törölt felhasználó
Nigel Winterburn mindig nyilatkozik, ezt tetszik :D

Szólj hozzá