Hivatalos kezdő:
Fabianski, Eboué, Squillaci, Koscielny. Sagna, Diaby, Denilson, Rosicky, Arshavin, Chamakh, Bendtner
Pad:
Szczesny. Djourou, Clichy, Nasri, Walcott, Wilshere, Vela
A Wigan kezdte a mérkőzést, magyar idő szerint 20:45-ös kezdéssel.
Az Arsenal szurkolók már izgulhattak is, ippeghogy megúsztuk! Balról érkezett a labda, Rodagella "repült" érte, de centikkel ugyen, lemaradt.5 méterről jöhetett volna a fejes.
A 13 percben Bendtner lőhetett szabadrúgást, 18 méterről, a sorfal egyik tagját találta el, a lepattanó labda éppenhogy elkerülte a bal alsót.
Az Arsenal nagyon álmosan kezdte a meccset, és sokáig nem is voltak hajlandóak felébredni.Ennek meg is jött az eredménye.Ugyanis a 17 percben N'Zogbia tört a kapura, aztán Koscielny mellett esett hasra...nem ártottak neki, a bíró ennek ellenére színészi teljesítményének elismeréseként tizenegyessel díjazta a játékost.
Watson végezte el a büntetőt, a kapu jobb oldalába süvített a ladba. Fabianski rajta volt, de nem védhette.
Erre nehezen jött a válasz, de legalább jött.A labdát a 24 minutumban Rosicky lőtte el kapásból, ami átment a tömegen, és Al-Habsinak kellett bravúrral védenie.
Nem sokkal ezután Diabyt kellett lecserélni, Wilshere érkezett a pályára.Nagy valószínűséggel kiújult a bokasérülése.
Ismét tapogatózó játékot láthattunk, nade ez megtört a 39 perc környékén, ugyanis Bendtner lőtt kapura jobbról, 14 méterről, AL-Habsi kiütötte, Arshavin viszont jó helyen volt és gyönyörű mozdulattal, amolyan félollóval vágta a bal alsóba a bogyót. Ennél a gólnál látszódott igazán Arshavin technikája, amit mostanában annyira nem óhalyt megmutatni a tisztelt publikumnak.
Ennyinél nem is állt meg a csapat.Arshavin loholt a bal szélről befelé, Bendtner tört be a 16-sba, majd két védőn átcsúszva elegánsan vette át a labdát, majd 11 méterről helyezte a bal sarokba. Fordított az Arsenal és ezzel 1-2 az eredmény!
Elég sokáig ismét helyzetek nélkül maradt a meccs, hajtás van, áttörés nincs.
Viszont egyszer vissza kell térni, Ceverley lőtt 17 méterről balról,centikkel szállt a kapu fölött.
A 75 percben ismét robbanhatott volna a Wigan bomba, N'Zogbia a jobbösszekötőnél, 8 méterről bikázott kapura, Fabianski nagyot védett.
Erre rá egy lehelettel N'Zogbianak nem tetszhetett Wilshere arcán esetlegesen egy pattanás, megpróbálta kinyomni, feltűnően az egész arcával. Méltó jutalmát kapta, azonnali Piros lap. Ilyet futballpályán egyszerűen nem lehet csinálni.
Sajnos az emberelőny ellenére nem sikerült gólt szerezni, viszont az Athleticnek igen. a 81. percben szöglet érkezett balról, a bent ügyetlenkedő, de menteni próbáló Squillaci az apróbb kavarodásában öngólt fejelt, kerek egy méterről.
Az Arsenal pörgött, de még így sem eléggé. Ellenben egy tizenegyes megadathatott volna, mivel Nasri szabadrúgása McArthur kezén pattant meg.Maradt tehát a 2-2, és a végeredményt is elkönyvelhetjük.
Hozzászólások (632)
Go Gunners!
u.i! Liverpool pff
http://www.en.soccerclips.net/videos/chelsea-1-0-bolton-malouda1
itt egy a másik példa, igazán beszédes...a cselszkij akciója 1,5 méteres lesről indult...kérdezem én, mi a francot néz ilyenkor a partjelző, ha már a bíró nem látja az óriási lest???
Szólj hozzá