Henri Lansbury élete és pályafutása elég drasztikusan felgyorsult az idei évben. A születésnapját éppen tegnap töltő 20 éves játékos tavaly még a Watfordban játszott kölcsönben, idén azonban már bemutatkozhatott a felnőtt csapatban is, nem is akármilyen ellenféllel szemben.

Arséne Wenger ugyanis a Tottenham elleni Ligakupa meccsen állította csatasorba Lansburyt, aki pedig góllal hálálta meg a bizalmat. Az angol azonban ennél többre törekszik.

"Folyamatosan keményen fogok dolgozni, hogy bejussak az első számú csapatba. Keményen kell edzenem és teljesítenem és remélhetőleg megkapom a további esélyeket." - mondta Lansbury.

"Idéntől hétről-hétre az első számú csapattal edzhetek, és igyekszem a legkeményebben dolgozni minden nap. A Partizán Belgrád elleni Bajnokok Ligája meccsen például már a padon is ülhetettem - még ha nem is játszottam, hatalmas élmény volt, és szeretnék ebben újra és újra résztvenni." - tette hozzá.

Lansbury elárulta, hogy a csapatban játszó középpályások óriási segítséget nyújtanak neki abban, hogy még jobbá válhasson.

"Egyszerűen lehetetlen megállni, hogy ne tanuljunk tőlük. Csak nézni, ahogy játszanak, ahogy edzenek a legtöbb napon - sokat tanulok ebből. Szerintem ez már látszik a helyezkedésemen, a labdatartásomon és még sok máson."

"Nagyszerű olyan játékosokkal edzeni, mint például Samir Nasri. Szó nélkül, örömmel segítenek nekem, sokat beszélnük különféle dolgokról a játékkal kapcsolatban. Ezek mind nagyon segítenek nekem."

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

14 éve
Törölt felhasználó
Sajnos még nem most lesz az, hogy oda fog kerülni! Viszont már 20 éves, és itt van például Jack 18 évesen rengetegszer kezdett eddig idén, Walcott 21 évesen szintén, amíg meg nem sérült, ő meg 20 évesen egyáltalán nem áll közel ahhoz, hogy az első csapatba betörjön! Sajnos ez van! :S
14 éve
Törölt felhasználó
Én nagyon bírom őt. ÉS szerintem jó, hogy ott van, mert akár már jövőre is berobbanhat és akkor nagyon sokat fog jelenteni nekünk. Idén nem ő az alapember, attól meg, hogy a padon ül, az meg azt jelenti, hogy kurva sok a sérült és nem azt, hogy Wenger pedofil. Ez a fickó pedofil: http://www.youtube.com/watch?v=vpQ09PJv1DM
14 éve
Törölt felhasználó
szerintem igenis meg kell adni a lehetőséget PL MECCSEKEN is...de sajnos én is úgy érzem h nem fog maradandót alkotni..őrültem a góljának..
14 éve
Törölt felhasználó
inkább ideje lenne egy normál életkorú gárdát összegyúrni és nem adni ennyi lehetőséget a tétmeccseken a tartalékoknak. lehet, hogy tehetséges a srác, de ez már sztem túlzás. kezdjen JET-is mindig akkor már.... a ligakupa meccseken tolhatják a srácok, de a bajnoki meg BL versenyfutásba még nem kellene odaengedni őket. kezdem azt hinni, hogy Wenger pedofil:)
14 éve
Nagyon féltem, hogy Henri soha nem jut el arra a szintre, hogy megmutassa, mit tud, és még mindig nagyon az elején jár, s a kora miatt igyekeznie kell. Nem szabad, hogy Merida, Simpson vagy Barazite sorsára jusson, egy remek képességű angol középpályás, akiben óriási potenciál van, és szívja magába az új ismereteket. Hajrá Henri, mutasd meg mit tudsz, számítunk rád a Newcastle ellen, ezen kívül az angol U21-es válogatottal is kint vagytok az EB-n.

Szólj hozzá