Wenger megerősítette Arshavin távozását
2013 Apr 12. 12:29Az orosz játékos elhivatottságára azonban nem lehet panasz
A 29 éves orosz középpályás is kivette részét az Arsenal 6-0-ás győzelmében a Blacpool felett egy büntető elvégzésével.
Arséne Wenger gárdája a harmadik helyen végzett az előző szezonban, melynek végén nagy formahanyatlást produkált a gárda.
Ennek ellenére Arshavin bízik a sikerekben és a fiatal tehetségekben, akik ismét az Emirates gyepét színezik.
Minden fiatal játékosunk tapasztalatokkal gyarapodott.
-nyilatkozta Arshavin a Sky Sports-nak.
Arséne már régóta dolgozik velünk, és épp ezért Ő tudja a legjobban mi a legjobb döntés jelenleg, valamint csak Ő van tisztában azzal, hogy mit vár el a játékosoktól a szezonban.
Épp emiatt hiszem azt, hogy nyerni fogunk valamit ebben az évben.
Arshavin továbbá reméli azt is, hogy sikerül megverni a riválisokat, ugyanis mind a Chelsea, mind pedig a Manchester United csapata is könnyedén győzte le az elmúlt szezonban az Arsenalt.
Véleményem szerint, ha megnézzük az előző szezon végeredményét, leszűrhetjük, hogy közel voltunk, de aztán találkoztunk a Chelsea és a Manchester United-del, akik könnyedén megvertek minket.
Óriási küzdelmet várok a nagy csapatok ellen ebben a szezonban.
Az apró Ágyús örömmel látja újra az Arsenal csapatkapitányát, miután a pletykák már a Barcelona gyepén látták Cesc Fabregast.
Azt hiszem mindenki számára igen jó hír az Arsenalnál, hogy itt maradt velünk. Mindenki boldog, mert Ő a legjobb játékosunk.
Nem követtem a helyzetet, mert minden nap új hír jelent meg az újságokban, de velünk maradt, és emiatt mindenki boldog.
A Blackpool ellen mesterhármast szező Walcott Arshavint is lenyűgözte.
Minőségi játékos, minden mérkőzésen így kell játszania és minden meccsen azt várjuk el, hogy ilyen teljesítményt nyújtson.
Sokat fog segíteni nekünk, és ha minden mérkőzésen betalál biztos megnyerjük majd a bajnokságot.
Az orosz játékos elhivatottságára azonban nem lehet panasz
Arshavin a nyáron biztosan visszatér az Arsenalhoz.
Hozzászólások (22)
hoppá...a Liverpool beleszaladt egy nagy pofonba...ManCity - Pool 3-0!
Szólj hozzá