Laurent Koscielny után újabb védőt igazolhat Franciaországból Arséne Wenger. A News of The World és a sport.co.uk értesülései szerint ugyanis a Montpellier bosnyák védője, Emir Spahic is feliratkozott Wenger listájára, már ami a védősorbeli igazolásokat illeti.

Bár az elsődleges opció még mindig a Werder Bremen német játékosa, Per Mertesacker, Wenger szeretné B-tervvel is bebiztosítani az átigazolást, így eshet a választás a 29 éves Spahicra.

A védő a bosnyák nemzeti válogatott kapitánya, a sokoldalúságára pedig az Arsenalnak is nagy szükség lehet, hiszen amellett, hogy egy középső védőről van szó, Vermaelenhez hasonlóan ő is képes bal szélsőt is játszani.

Azt megerősíthetem, hogy van kapcsolat az Montpellier és az Arsenal között, de ez minden. Emir hallott az Arsenal érdeklődéséről, ami jelenleg még csak nemhivatalos ajánlat. Semmi konkrét nincs az asztalon. Majd meglátjuk, mi lesz.

- idézte Spahic menedzserét, Christian Leuturmot a sport.co.uk internetes oldal.

Az Arsenal 'bevásárlólistáján' immáron tehát öt védő szerepel, hiszen Mertesacker és Spahic mellett még Serdar Tasci, Gary Cahill és Phil Jagielka is érkezet, azonban utóbbi kettő leigazolására azért van kevés esély, mert mindkét védő túl sokba kerülne az Arsenal számára.

Wenger azt azonban az Emirates Kupa záró sajtótájékoztatóján elárulta, egyelőre nincsenek annak közelében, hogy bejelentésk az új játékost, neveket pedig nem szeretett volna közölni.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (22)

14 éve
Törölt felhasználó
Túl sok Chelsea meccset nem nézek,mert minek:)
14 éve
Törölt felhasználó
AZW, nem:D
14 éve
Törölt felhasználó
Mondjuk a Chelsea- ben ott alapemberek vannak. Megvan a keménymag ,és csak akkor változtatnak ha több kupában érdekeltek,Rosszul látom ?
14 éve
A csapatnak viszont jót tenne, ha nem egy védőpáros lenne az állandó kezdő 50-60 meccs folyamán, ha csak nincs gubanc. Lehetőséget kell adni a többieknek is, rotálni, hogy ha beüt a krach, akkor már ritmusban legyen. Ez volt a baja Eduardonak is. :(
Hiába van itt GPS meg a többi... ha nincs pihenő a játékosoknak akkor van sérülés...
14 éve
Törölt felhasználó
Athlon!

Részben egyetértek,meg nem is. Ugyanis a csapatszellemnek nembiztos hogy jót tesz az állandó változtatás szvsz.


Szólj hozzá