Kétség sem férhet ahhoz, hogy Alex Song az idei szezonra megtáltosodott, és az egyik kulcsembere lett az Arsenal játékában. Ez azért külön pozitív meglepetés, mert Arséne Wenger a nyári átigazolási szezonban védekező középpályást is keresett a piacon, hiszen arról is volt szó, hogy Patrick Vieira jön vissza az Intertől.

Ez azonban nem történt meg, de Song zseniálisan, talán mondhatni váratlanul jól szűr Fabregas mellett a középpályán, így az már nem is volt meglepetés, hogy az Arsenal 2015-ig meghosszabbította a játékos szerződését.

A 22 éves Song tehát jelenleg briliáns teljesítményt nyújt a pályán, a stadionon kívül azonban voltak nehézségei.

"A legidősebb fiam három éves, pontosan annyi, amennyi én voltam, amikor meghalt az apám." - kezdte Song a Telegraphnek adott nyilatkozatát.

"Amikor hazajön az iskolából, mindig arra kér, hogy játsszak vele. Ez azonban elgondolkodtatott. Néha, amikor egyedül ülök otthon a kanapén, azt gondolom, hogy valami hiányzik belőlem." - mondta kissé elérzékenyülve a játékos.

"Esélyem sem sem volt megismerni az apámat - ez nagyon nehéz ügy. Az iskolában, a nap végén, a többiek elé mindig eljött az édesapjuk, míg nekem nem volt ott senki sem."

"Szóval már elég korán, nyolc éves koromban elhatároztam, hogy milyen családom lesz. Egyszerűen olyan családi szeretetre vágytam, amit nem kaptam meg kiskoromban."

"19 évesen született meg az első gyermekem. Köszönettel tartoztam Istennek, mert pontosan erre vágytam: egy családra. Ma már két gyerek vár otthon, és mindent értük próbálok tenni, minden nap."

Songot végül a szigorú édesanyja, Catrine, és az unokatestvére, Rigobert, a korábbi Liverpool és West Ham United védő, nevelte fel.

"Igen, Rigobert rengeteget segített. Nem volt könnyű az az időszak, de végig mellettünk volt. Mára viszont nagyon elégedett vagyok az életemmel. Talán ha apám még itt élne, ő is boldog lenne."

"Van két fiam, van egy feleségem, jó életem van, focizhatok, és imádom a munkámat. Talán akkor lenne még tökéletesebb ez az egész, ha apám még köztünk lenne."

Song végül 8 éves volt, amikor elhagyta Kamerúnt, és Párizs felé vette az irányt. Bár szülőhazájában a francia az egyik hivatalos nyelv, Alex alaposan megszenvedte az első hat hónapot az akcentusa miatt. Később mégis jobb lett a sora, hiszen Rigobert végül meggyőzte édesanyját, hogy a futball lenne a legjobb választás. Ráadásul az új házukban (az előzőben öten voltak egy szobában) a kilátás a hely csapat stadionjára esett.

Songnak már a próbajátékon is remekül ment, ám karrierjében az jelentett fordulópontot, amikor egy korzikai klub, a Bastia küldött megfigyelőket az egyik ifjúsági meccsérre.

"Ahogy hazaértem, éjszaka felhívtak, hogy akarok-e a Bastiába menni. Igent mondtam, de nem tudtam, miért. Az volt bennem, hogy miért ne?! Persze anyám első reakciója az volt, hogy nem mehetek. Jól tudta, hogy apám elvesztése után milyen nehéz érzelmek kavarogtak bennem." - meséli tovább Song.

"De végül belement. Óriási esély volt Korzikára menni, és csak 13 éves voltam. Anyám elmondta a menedzseremnek, Francois Ciccolininek, hogy mire számítson tőlem, főleg azok után, amin keresztülmentem. Nem tudom miért, de teljesen megbíztam benne. Olyan volt, mintha a fogadott apám lett volna."

A többi ezután már csak úgy jött. Tudjuk, hogy a tehetséges franciák előbb-utóbb mindig felbukkanak Arséne Wenger Arsenaljában. 2005-ben, pontosan a csapat menedzsere hívta el Songot az ausztriai edzőtáborukba, majd megszerezték kölcsönben a játékost, egy évvel később pedig 1 millió fontért meg is vették.

Ez újabb nehézségeket okozott Song életében, mivel csak egy szállodában élt, és nehezen tanult meg angolul, de egy évvel később hozzáköltözött a felesége, és helyreálltak a dolgok.

"18 évesen ideköltözött a feleségem, majd egy évvel később  megszületett első fiam. Ez az, amiért megváltozott az életem. Mostmár van egy családom, mindent értük akarok megtenni." - zárta szavait a játékos.