Wenger megerősítette Arshavin távozását
2013 Apr 12. 12:29Az orosz játékos elhivatottságára azonban nem lehet panasz
Az Arsenal, az Upton Park-i vendégszereplése alkalmából kétgólos előnyt herdált el. Könnyen bebiztosíthatták volna a győzelmet, de a Kalapácsosok két mázlisnak mondható góllal kiegyenlítettek.
Arshavin elismerte, ez nem elég a győzelemhez, és úgy érzi, nem tettek eleget a három pont megszerzéséhez.
Az ilyen eredmények nem vonnak maguk után semmilyen pozitív élményt sem. Nem csak én, hanem a csapat minden tagja boldogtalan emiatt. Azt kaptuk, amit megérdemeltünk.
-nyilatkozta az orosz középpályás.
A West Ham-i játékunk hasonlított az alkmaari ellen. Könnyen, már az elején vezetést szereztünk - vasárnap kettős előnyt, majd elengedtük magunkat, és nyugodtan néztük, ahogy a West Ham kiegyenlít.
Ha nyertünk volna, nagyon közel lennénk a Chelseahez.
Az Arsenal holnap csap össze a Liverpool gárdájával, majd a hétvégén, az ősi rivális Tottenhamet látják vendégül. Az orosz válogatott reméli, hogy ezúttal betudják zsebelni a 3 pontot.
Arshavin leszögezte:
Nekünk ez a legfontosabb rangadó, és tisztában vagyunk a súlyával. Szinte azonnal éreztem a derbik fontosságát.
Mindenki mesélt néhány Spurs elleni meccsről, aki itt dolgozik. Elárulták, hogy néhány vereség után, képtelenek voltak egymáshoz szólni.
Az orosz játékos elhivatottságára azonban nem lehet panasz
Arshavin a nyáron biztosan visszatér az Arsenalhoz.
Hozzászólások (22)
Alcorcon-Real Madrid 3-0
Szólj hozzá