Az Arsenal tanulna az előző szezon beli kellemetlen élményekből, és arra készülnek, hogy történelmet írjanak, azzal hogy elsőnek nyerik meg a Bajnokok Ligáját.
A Celticen túljutva, az 'Ágyúsok' a holland AZ Alkmaarral, a görög Olymipakossal és a belga Standard Liege-vel került egy csoportba.
Tanultunk a tavalyi szezonból, minden meccsen a legjobbunkat akarjuk nyújtani.
-nyilatkozta Sagna.
A francia védő bevallotta, hogyha tavaly egygólos előnnyel tértek volna vissza az Emiratesbe, nagyobb eséllyel pályázhattak volna a BL serlegre.
Nem játszottunk jól az elődöntőkben. Nem tudom mi történt.
-folytatta.
De a helyzet megváltozott. Rájöttünk, hogyan tudunk a nagy csapatok ellen is nyerni.
Sagna nyilatkozott a csapattársairól is:
A francia válogatottban is játszhattam vele, fantasztikus játékos!-Abou Diaby- Vermaelen nem ijed meg az egy az egy elleni összecsapásokban, Arshavin pedig a középpálya motorja. Ha Ő a pályán van, erősen növeli a győzelmi esélyünket.
A másik fontos játékos a mai Arsenalban, pedig nem más mint Alex Song. Arséne Wenger kezei alatt rengeteget fejlődött.
Sokat fejlődtem, ami nagyon sokat jelentett nekem.
-nyilatkozta a középpályás, aki a védelem tengelyéből jutott a csatárok mögé.
Meg akarom mutatni a főnöknek, hogy mennyit is számítok a csapatban. Csapatként, valami nagy dolgot akarunk véghezvinni idén.
Hozzászólások (13)
http://www.sport.co.uk/news/Football/26037/%E2%80%98New_Messi%E2%80%99_to_put_smile_back_on_Arsenal_faces.aspx
http://www.sport.co.uk/news/Football/26026/Morning_tittle-tattle_Everton_target_winger_Man_Utd_cheeky_City_bid_Arsenal_turn_to_Chamakh_Spurs_to_steal_James.aspx
http://www.liverpool-kop.com/2009/08/arsene-wenger-i-salute-you.html
e helyett csinaltunk egy felesleges 11 meg egy még feleslegesebb öngolt,az egy dolog hogy jo jatszottunk.az meg egy masik hogy a mu a semmiert mert valoban lepkefing volt amit csinaltak kaptak 3 pontot.
viszont lehet ez egy jo pofon lehet a csapatnak amiböl sokat tanulhat,csak mar lassan elkéne hajolni az ilyen pofonoktol,mert megint padlot fogunk a végén
Szólj hozzá