A címben említett mondat nem úgy folytatódik, mint Ákos nagysikerű száma, inkább vonatkozik arra, hogy az idény véget ért mindenki számára, és ebbe ugyebár az Arsenal is beletartozik értelemszerűen. De milyen is volt a 2008/09-es szezon? Ha tovább olvasol, a felvázolt írásbeli mását láthatod.

A idény jól indult, a Twente ellen bejutottunk a BL-be, és utána a WBA-t jelentem, megvertük 1-0-ra Samir Nasri találatával, és 3 ponttal gazdagodtunk. Nem sokkal később jött a fekete leves, hiszen olyan kiscsapatoktól szenvedtünk vereséget, mint a Fulham és a Hull City. A kedvenc ellenfelünket, az Evertont otthon hátrányból fordítva múltuk felül, és a londoni rivális West Ham United eszén is túljártunk. Időközben a BL-szezon is elindult, a csoportban a második helyen végeztünk, valljuk be, nem túl meggyőző teljesítménnyel. Az egyetlen, az igazi Arsenaléhoz hasonlító produkció a Porto elleni 4-0-ás siker volt. Visszatérve a bajnokságra, a nagyok ellen ment a csapatnak. Egy felejthetetlen találkozón 2-1-re vertük a Manchester Unitedet, majd a Chelsea-t a Stamford Bridge-en 1-2-re. Újra bajnoksesélyes lett a csapat. A sikerek közé/mögé/elé kerültek kiábrándító vereségek, itt említhetem az Aston Villa ellenit, vagy éppen azt az ütközetet, ahol az egyébként kritikán alul játszó Manchester City gálázott ellenünk. Ha gyengék voltak ott is, hogy vertek meg minket? Úgy, hogy mi még rosszabbak voltunk. Nemsokára kikecmeregtünk a gödörből, olyannyira, hogy egy 21 meccses veretlenségi sorozatot állítottunk fel a Chelsea elleni meccsig. Ott az Emiratesben kaptunk ki 1-4-re, idegesítő, nem igaz? A szezon fénypontja a Liverpool elleni 4-4 volt véleményem szerint, ahol menny és pokol ötpercenként váltogatta egymást. Arshavin négy góljáról már nem kell beszélni, az történelem, és egy szép emlék. A Manchester United ellen tisztesen helytálltunk a PL-szezon végén, és a 4. helyen végzett az együttes. Szezon közben veszélybe került többször is a 4. hely, az Aston Villa bizony sokáig komoly riválisa volt Wenger tanítványainak a BL-helyért folytatott harcban. Ez azért is alakulhatott ki, mert az Arsenal a szezon második harmadában majdnem világrekordot állított fel az egymást után lejátszott 0-0-kból. Egy kicsit a BL-ről és a kupákról: A Bl-ben az elődöntőig meneteltünk, ahol a későbbi ezüstérmes Manchester United búcsúztatott minket, óriási csalódás volt számunkra. A visszavágó első 10 percében már tudtuk, hogy kiestünk. A Roma elleni büntetőpárbaj izgalmasra sikeredett, és végül a mi sikerünkkel végződött, de megmaradt még nekem a Villarreal elleni odavágóból Adebayor ollózott gólja, valamint ugyanebben a párharcban a visszavágó. Az FA-Kupában is az elődöntőben búcsúztunk, a Chelsea állított meg minket, akik később meg is nyerték a trófeát. Eduardo viszatérése itt nagyszerűre sikerült, két gólt is szerzett a Cardiff City ellen, hihetetlenek voltak a gólörömei. A Ligakupából is kiestünk, ezzel nem nagy titok már: idén sem nyertünk semmit. Ebből a kupasorozatból a Wigan elleni hazai mérkőzés maradt meg, ahol az erős kerettel felálló vendégek lógó orral távoztak haza, 3-0-ra kaptak ki ugyanis a 18 évesekből összeállt Ágyúsoktól.

A szezon véleményem szerint a körülményekhez képest elfogadhatóan zárult, tekintve a sok sérülést, ami tizedelte a csapatot. Ezek ellenére azt kell mondjam, lehetett volna ebből simán egy dobogó. Kellemes meglepetésekben is volt részünk, ilyen például Kieran Gibbs berobbanása a köztudatba, valamint Song felfejlődése (bár ez utóbbi nem meglepetés). A sikerek a felnőtteket elkerülték, de a nők és az U18-as csapat csodákat műveltek, sok szép sikert elértek.

Ezek után a szezon rövid Arany-ArsenalFan.hu Különdíjasai Matthew tálalásában a következő személyek:

A szezon gólja: Eduardo (vs Burnley, FA-Kupa)
A szezon játékosa: Kolo Toure (indok: egyenletes jó teljesítmény, a SZÍV)
A szezon legjobb igazolása: Andrey Arshavin
A szezon legtöbbet fejlődött játékosa: Alexandre Song
A szezon legkellemesebb meglepetése: Kieran Gibbs
A szezon citromdíjasa: Emmanuel Eboue/Adebayor