Mint ismert, Theo Walcott 6 hónapra a partvonalon kívűlre került, miután keresztszalag szakadást szakadást szenvedett a térdében, még január elején a Tottenham elleni FA kupa mérkőzésen.

Az Arsenal szurkolóit, a csapattársakat és az egész stábot sokkolta a hír, lévén Walcott egyre jobb formába lendült és kulcsemebre volt a hosszú évek után először legkonzekvensebb teljesítményt nyújtó Arsenaljának.

Az ágyúsok tisztes helytállást mutatnak az idei szezonban még úgy is, hogy Walcott mellett Aaron Ramsey sem bevethető már több, mint két hónapja, noha a Walesi a hírek szerint hamarosan visszatérhet a keretbe.

Arsene Wenger már jelezte, az angol szélső sokkal erősebben fog visszatérni sérüléséből, mint az sokan gondolnák, s ezt most maga Walcott is megerősítette.

Tudom, hogy a sérülésem egy jobb és erősebb emberré fog tenni. Nem akarok fenn akadni azon a hat hónapon, amíg nem játszhatok, sokkal inkább előretekintőbb szeretnék lenni és azt 10 vagy 15 évet tartom szem előtt, ameddig még játszhatok.
Nem akarom elsiettetni a visszatérésem. Az, ha nem vagyok 100%-os egy újabb sérülést okozhat. Szépen, lassan, hétről-hétre akarok építkezni, nem pedig egy dátumot kiszabni a visszatérésemnek.
Kedden már lerakhattam a mankót, és most már elkezdhetek újra sétálni. Ez csodálatos és egyben őrült, mert az ember képes elfelejteni, hogy hogyan kell járni. Ez egyetlen olyan alaklom, amikor bárki is képes megverni sétálásban vagy futásban!
Ez egy remek pillanat. Minden új volt, nem tudtam, hogy mire számíthatok. De szerencsére minden rendben van és az elmúlt két napban már könnyeben ment a séta. Már majdnem az igazi.
Mindig vannak és lesznek emberek, akik rosszabb helyzetben vannak, mint te. Egyszerűen nincs értelme nagatívnak lenni, s én személy szerint abszolúte pozitívan állok ehhez, így az idő gyorsabban telik.

Január óta természetesen rengetegeg támogató üzenetet kapott a 24 éves játékos, aki rendkívül hálás a szurkolóknak, s mondani sem kell, ez is sokat segít abban, hogy ennyire pozitív legyen.

Rengeteg üzenetet katam a világ minden tájáról, ez egyszerűen csodálatos. Több tízezer támagotó levél nagyban segít átlendülni a nehezebb pillanatokon.
Tényleg fantasztikus látni és átérezni a szimpatizánsokok támogatását. Minden egyes szót igazán nagyra értékelek!

- Zárta szavait az angol

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá