Ma délután a listavezető Arsenal a 3. helyezett Southampton együttesét fogadja az Emirates-ben, az előjelek alapján pedig egy igazán izgalmas mérkőzés sülhet ki a mai összecsapásból.

A szentek jó teljesítménye mellett természetesen szó esett egykori játékosiakról, akik ma már az Arsenal-t erősítik. Alex-oxlade Chamberlain-ről és Theo Walccott-ról van szó, előbbi sérülés miatt biztosan nem játszik, utóbbi valószínűleg, ha kezdeni nem is, de pályára fog lépni.

Jól látható, hogy a Southamptom akadémiája az egyik legjobb az angol ligában, s igazán nagy tehetséggel bíró játékosokat engednek el kezeik közül, akikből később klasszis játékos válhat, ez már éppen az adott klubbon múlik, hogyan tudja tovább fejleszteni a játékost.

Arsene Wenger szerint a szenteknek igazán nagy szerepe van abban, hogy Walcott ma az a játékos aki, a gall mester szerint amolyan kombinált oktatásban részesült a 23 éves szélső.

"Theo egy egészen kiváló oktatásban részesült a Southamptom-nál, de véleményem szerint egy játékos csak akkor válhat igazán top játékossá, ha az adott klub elég bátor ahhoz, hogy 16 éves korában meri játszatni őt a Premier League-ben."

Abban az évben, amikor kivitték a világbajnokságra, előtte egyszer nem kezdett a Premier League-ben. Kivitték úgy a 2006-os világbajnokságra, hogy előtte egyszer nem kezdett, ez egy olyan kérdés, amely egészen nyitott.
Ez egy amolyan kombinált oktatás, amelyben Theo részesült. Szerintem ez a legmegfelelőbb kifejezés erre.


Walcott két hónap után ma ismételten ott lesz az Arsenal keretében, Wenger bízik benne, hogy játékosa visszatérése plusz támadásbeli variációkat ad majd számára.

"Olyasfajta kvalitása vannak, ami más játékosban nem található meg. Így abszolút több opciónk lesz a gól szerezésre. Theo remekül mozog be a védők mögé, s emellett képes lesz helyet teremteni a középpályán."

Nagy előnynek számít Theo gyorsasága, hisz van jó pár olyan játékosunk, akik szeretnek visszamozogni labdákért, míg Walcott remekül mozog be a védők mögé, ezzel helyet is teremtve a középpályán.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá