Az Arsenal a pénteki nap folyamán hivatalosan is bejelentette, hogy Theo Walcott új, hosszú távú szerződést kötött a csapattal.

Az angol játékos maradása egészen tavaly nyártól a levegőben lógott, ám Walcott pénteken, a délelőtti edzést követően hivatalosan is aláírta az új kontraktusát.

Bár az Arsenal hivatalosan nem hozta nyilvánosságra az új megállapodás részleteit, megbízható sajtóhírek szerint Walcott három és fél évvel toldotta meg az idén nyáron lejáró szerződését, 100 ezer fontot fog hetente keresni, és 1 millió font egyösszegű aláírási összeget kapott.

Arséne Wenger természetesen elégedetten konstatálta Walcott új szerződését.

Mindannyian nagyon örülünk annak, hogy Theo új szerződést írt alá a klubbal. Mindössze 16 éves volt, amikor hozzánk került, s azóta egy kiemelten fontos játékossá nőtte ki magát, mind az Arsenal, mind az angol válogatott számára.

- mondta Wenger.

Theo egy nagyon erős személyiség, és nagyszerű személyiség - a képességének és sebességének elegye óriási értéket jelent számunkra, mind a szélen, mind középen játszva. Most, Theo hosszabbításával immáron számos óriási potenciállal rendelkező fiatal játékosunk van, akik mindannyian sikeressé akarnak válni a csapatunkban.

Walcott is örült, hogy pont került az igazolási ügyére.

Nagyon boldog vagyok, hogy új szerződést írhattam alá az Arsenalnál. Köszönöm mindenkinek a folytonos támogatást, különösen a menedzsernek, mindenkinek a klubnál és legfőbbképp a szurkolóknak. Az elejétől fogva tisztáztam, hogy az Arsenalnál szeretnék maradni, ezért nagyon örülök, hogy olyan megállapodás született, amellyel mindenki boldog. Ami most már a legfontosabb, hogy a csapat felismerje magában a lehetőséget, és trófeákat nyerjen.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (38)

11 éve
Törölt felhasználó
FanofArsenal
pedig a szélen fog... legalábbis ha van wengernek egy kis esze!!! középcsatárként nem elég jó... max a sebességét tudja kamatoztatni de azt is csak a kontráknál, és ha beállnak ellenünk bekkelni akkor semmit sem ér!! nem mintha Giroud jó lenne.... de walcottnak megvan az optimális helye, ez pedig a szél ahonnal középre húzódik alkalmannként... most h megkapta a heti 100ezret, szépen kimegy és ott jáccik ahol mondják neki... nem kell seggét nyalni, annyit még nem tett le az asztalra
11 éve
Törölt felhasználó
nevetnék ,ha ezek után szélen kapna lehetőséget!! :D :D
11 éve
Én őszinte leszek egyáltalán nem bántam volna ha Walcott eligazolt volna :-S
Túl van értékelve nagyon is ! Lehet megköveztek de az ő posztján vannak sokkal jobbak is ! Én mintha azt olvastam volna 100 000 et kap majd de egyáltalán nem szolgált még rá erre ! Wenger is végig nyalta a seggét a kis angolnak középcsatárként játszhatott szabadrúgás szögletet ő rúghatta , mintha akkora játékos lenne vagy valami :-S Rohadtul nem tetszett ez de ha ezek után megkapta ami akart és nem teljesít ahogy kéne akkor majd mondthatja mindenki hogy ez is csak a pénz miatt van itt ! Sajnálom ha sok ember véleményével nem értek egyet de nekem nem az a jó játékos akinek van egy jó szezonja és követelőzik meg nyalják a seggét hanem az aki teszi a dolgát és letesz valamit az asztalra minden meccsen aztán követelőzik mert van miért ! ( PL: Wilshere ) Elnézést mindenkitől de úgy érzem túlságosan elfogultak vagytok sokan Walcottal szemben :-S ezenkívűl örülök annak hogy hosszabbított de mostmár ideje bizonyítani is !!!
11 éve
Törölt felhasználó
remek hír...innentől kezdve jöhetnek az igazolások!!!
11 éve
Törölt felhasználó
zak05! "azért walcott még nincsen az általad említettek szintjén..."


...és nem is keres annyit, mint az általam említettek, pont.

"itt sajnos nem azt kell nézni hogy a többiek mennyit kapnak hanem hogy klubbon belül ezt hogyan reagálják majd le a többiek"

Miért ne vehetné azt alapul, hogy egy Adam Johnson, aki tőle semmivel sem jobb játékos, valószínűleg hasonlóan magas fizetésért ült hónapokon keresztül a padon? Azért meg ne Walcottot tegyük már felelőssé, hogy a klub egy teljesen rossz bérpolitikát követett.

Szólj hozzá