Theo Walcott ragaszkodik hozzá, hogy továbbra is csak azt szeretné, hogy nagyobb bizalmat szavazzanak neki. A játékos szerint már eleget tett ahhoz, hogy helyet kapjon a kezdő csapatban, ezt pedig a Schalke ellen szerzett találata is bizonyítja, bár elmondta, hogy fantasztikus lett volna egy esetleges győzelem a németek ellen.

Az ágyúsoknak megkellett elégedniük az egy ponttal, annak ellenére is, hogy 2-0-ás vezetésre tettek szert, sőt Walcott még kapott egy esélyt arra, hogy a meccs lefújása előtt nem sokkal, eldöntse a mérkőzést, de nem élt a lehetőséggel. Mentségére válljon, hogy ő szerezte a találkozó első gólját.

A villám gyors szélső jövőjével kapcsolatosan sok hír látott napvilágot az elmúlt néhány héten, és Wenger elismerte, hogy szeretné, ha karácsonyig megoldódjon a 23 éves játékos helyzete.

Az angol válogatott játékos az idei szezon során rendeszeresen kimaradt a kezdő csapatból, ennek ellenére reméli, hogy a Schalke elleni teljesítménye alapján, most már megkapja a lehetőséget.

Csak azt szerezénem, hogy játsszak, és remélhetőleg most már megkapom a lehetőséget.

Fontos pontot szereztünk, de a győzelem értékesebb lett volna. Megtettem mindent, hogy értékesítsem az utolsó lehetőséget. A labda túlságosan leragadt, így pedig sajnos nem tudtam élni a helyzettel.

- mondta Walcott, aki idáig nyolc találatnál jár a szezonban mindent sorozatot egybevéve. 

Wenger dícsérte Walcott teljesítményét a 2-2-es végeredménnyel zárodó mérkőzés után, amit az Arsenal a Bajnokok Ligája "B" jelzésű csoportjában játszott.

Nagyon jól szerepelt. A hozzáállása pozitív volt, és frissen játszott. Mindig úgy érzed, hogy különbséget  jelenthet a pályán, ez most sem volt másképp, még az utolsó pillanatban is lehetősége lett volna eldönteni a találkozót.

- zárta szavatait a francia menedzser.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (18)

12 éve
Törölt felhasználó
Érdekes. Egy angol klub, ahol franciául kell beszélni, de a spanyol tili-toli játékot részesítik előnyben. Ennyi erőből leigazolhatná Wenger a francia válogatottat.
12 éve
Nem hiszem el, hogy Walcott nem menne bele egy olyan alkuba, hogy kap kb.- 85000 fontot és plusz teljesítmény arányos bónusszal, ha jól játszik akkor kb. 105000-t
12 éve
Walcott eladása a jelenlegi játékospolitika teljes kudarca és elárulása lenne. Ez sokkal inkább visszaütne az Arsenalnak, mint Nasri, Cesc vagy Robin eladása. 12 misit költünk egy 16 éves suhancra, aki az elmúlt másfél évben óriásit fejlődött, és aki ráadásul még maradni is akarna. Theo nem hülye, tudja, hogy az Arsenal nélkül csak egy Shaun Wright-Philippsé válna, de a csapat nem igazán hajtja magát,hogy odaüljenek tárgyalni. Nem hiszem el, hogy Gazidisék nem elég rugalmasak, hogy valami más opciókkal kompenzálják azt, hogy nem adnának 100e fölött Theónak
12 éve
Az téved, hogy Podolski 100e fölött keres hetente. Az egészet sajtóhírekből vágták össze, méghozzá úgy, hogy a négyéves szerződés heti fizetését+ az egyösszegű aláírási összeget+a teljesítmény-arányos bónuszokat elosztották a teljes hetek számával, így jött ki egy 100-e-n felüli összeg.

Szólj hozzá