Facebook

Belépés

Regisztráció

Nem vagy még tag?

Regisztrálj most!

Arsenalfan.hu | Hírek | Hivatalos: Ryo a Boltonban a szezon végéig

  • Hivatalos: Ryo a Boltonban a szezon végéig

    Owen Coyle együttesénél fog pallérozódni a fiatal japán



Az Arsenal hivatalosan is bejelentette, hogy Ryo Miyaichi a szezon végéig a Bolton Wanderers játékosa lesz.

A 19 éves japán játékos 2010 decemberében írhatta alá a szerződését az Arsenallal, ezt követően pedig fél évet a holland Feyenoordnál töltött. A 2011-es nyári felkészülési szezon alatt több barátságos meccsen is játszhatott az Arsenalban, s sikerként könyvelhette el a csapat vezetése azt, hogy az angol belügyminisztérium kiállította a Miyaichi számára a munkavállási engedélyét a különleges tehetségére hivatkozván.

Ebben a szezonban Ryo mindössze kétszer szerepelhetett az Arsenal felnőttcsapatában, mindkétszer a Ligakupában, csereként beállva. A fiatal szélső most a szezon végéig a Boltonnál próbálhat szerencsét, annál a csapatnál, ahol Jack Wilshere is befejezte a tanulóéveit.

Arséne Wenger azért ragaszkodott ahhoz, hogy angol csapathoz adják kölcsön Ryót, hogy 21 éves kora után hazai nevelésűnek regisztrálhassák majd a játékost a klub bajnokságra vonatkozó hivatalos keretében.

Ryo egy nagyon gyors és tehetséges fiatal játékos. Mi is jól tudjuk, hogy fantasztikus fél szezont töltött a Feyenoordnál az előző idényben. Remélhetőleg a Bolton olyan hely lesz a számára, ahol kibontakoztathatja a tehetségét.
- mondta Owen Coyle a Bolton hivatalos weboldalának.

A megállapodás értelmében Ryót nem nevezheti Coyle az Arsenal elleni, szerdai meccsen,


Csatlakozz Te is az ArsenalFan.hu Facebook csoportjához, hogy Te se maradj le néhány extra hírről, információról, pletykáról...



Kapcsolodo Hirek

Hozzaszolasok

(8)

gergo077

Remélem sérülés nélkül megússza a szezon hátralevő felét és kellő játéklehetőséget kap.

Jan 31. 19:30

FanofArsenal

Go Ryo Go!!! wink

Jan 31. 17:22

ricsóó

jó hír--- legalább játszik is ha már ide jött--

Jan 31. 16:59

Arsenalfan25

Úgy örülök ennek a hírnek, mint ha mi vettünk volna valakit. LOL
Remélem, hogy Wilshere példáját fogja követni. smile
Sok sikert neki! cheese

Jan 31. 16:58

Athlon

Szóval akkor kell nekünk még Hazard vagy Götze?! LOL

Jan 31. 16:56

Donz94

Ez remek hír! Nagyon sokat fog jelenteni neki ez a fél év, mind fejlődésben, mind tapasztalatszerzésben. És ha úgy fog berobbanni, mint Wilshere, akkor rosszul nem járhatunk! wink

Jan 31. 16:55

fecc04

A lehető legjobb hír. Ha a Premier League-ben is hozni tudja azt formát és szintet, amit a Feyenoordban mutatott, akkor jövőre egy kész játékost kapunk a személyében.

Jan 31. 16:46

Athlon

Na. Eisfeld jött, Ryo ment átmenetileg. Wengertől aztán most már zárhatják a boltot.

Jan 31. 16:28

Uj hozzaszolas

Hozzászóláshoz jelentkezz be:



Emlékezz rám

Ha nem vagy még tag Regisztráció

Facebook

Kiemelt Hirek

Ifjú ágyúsok - 7. rész: Joel Campbell

 Ifjú ágyúsok - 7. rész: Joel Campbell

A célpontban a csapat Costa Rica-i tehetsége, Joel Campbell

Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

 Chamberlain félelem nélkül fog játszani az Eb-n

Az angol játékos igyekezni fog megfelelni az elvárásoknak

Fabianski: Hagyjanak menni!

 Fabianski: Hagyjanak menni!

A lengyel kapus ismét kifejezte távozási szándékát

Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

 Blog: Hol erősödjön az Arsenal?

A sajtó adja a neveket, hát 'játsszunk' velük

Coquelin: Wenger bízik bennem

 Coquelin: Wenger bízik bennem

Úgy tűnik Coquelin kezd megragadni az Arsenalnál

Kategoriak