Tomas Rosicky játéka kétséges az Arsenal e heti Premier League rangadóján a Sunderland ellen, mivelhogy nem lépett pályára kedden a cseh válogatott színeiben sem.

A középpályás jelölve volt az ideiglenes kezdő tizenegybe a kritikus EURO 2012 kvalifikációs mérkőzésre Litvánia ellen, azonban 20 perccel a kezdőrúgás előtt ki lett véve ágyéksérülés miatt.

Az állapota még azt sem engedte meg, hogy nevezzék a cserejátékosok közé és idegesen kellet végignéznie, ahogy Csehország 4-1-es győzelmet arat.

Problémáim voltak az ágyékommal és az utolsó lehetséges pillanatig próbáltam rájönni van e rá esély, hogy játsszak.

- mondta Rosicky az isport.blesk.cz-nek.

Az első alternatíva a kezdő volt, a második pedig a cserepad, amiről becseréltek volna ha a csapat bajban van.
A meccs előtti bemelegítést követően azt mondták nekem, hogy nincs esélyem játszani. Volt rá remény, de csak rosszabb és rosszabb lett és ilyen helyzetben nem lettem volna hasznukra a pályán.

A sérülése terjedelmét megállapítják mihelyt visszatér Londonba, az Arsenal vasárnapi hazai meccsére a Sunderland ellen.

Rosicky mindamellett nagyon jókedvű a cseh győzelmet követően, párosítva a skót vereséggel a spanyolokkal szemben, mivel helyet szereztek a rájátszásban az Euro 2012-re.

A Cseh Köztársaság a kiemeltek közé tartozik a kétfordulós pótselejtezőben és ellenfélként Törökországot, Bosznia-Hercegovinát, Észtországot vagy Montenegrót kaphatja, de Rosicky tudja, még hatalmas munka áll előttük.

Én nagyon örülök, hogy a fiúk jól végezték a munkájukat, de még hamar büszke lenni akármire is.

- mondta.

Mi csak hoztuk a kötelezőt, de jó érzés másodikként végezni, mivel néha nagyon harapós légkörben kell dolgoznunk (a cseh média és szurkolók részéről).
Mi tudjuk ez csak az első lépés, a nehezebb része a pótselejtezőn vár minket.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

13 éve
Törölt felhasználó
HÁt én már Rosy nélkül el se tudom képzelni az arsenalt,azok a határozott támadásai,és azok a bomba lövései távolról.
Mi lesz velünk?:D
13 éve
Törölt felhasználó
Cesc90 pontosan ahogy mondod, kis irónia. Idén már ez is "rangadó" és ha megnyerjük úgy vélem elkezdődik a szebb jövő :)
13 éve
Törölt felhasználó
A Sunderland elleni meccs mióta számít rangadónak? Idén óta? ez nem jó hír :D :D

Na de viccet félretéve, Rosicky sérülésének nem örülök, nem akarom az ördögöt a falra festeni de nem egy szituációt láttunk már hogy egy ilyesfajta fájdalomból és sérülésből műtét lett... Az ágyék elég kényes rész, nem úgy gyógyul mint egy bokasérülés. reméljük jövő héten már rendelkezésünkre áll, ilyen ínséges időkben minden "falat kenyérnek" örülni kell.
13 éve
Törölt felhasználó
misaly nem is rossz ötlet:D
szerintem a következők között lesz Chamberlain és Mertesacker (csak hogy megint 1 KH-nk legyen:D)
13 éve
Törölt felhasználó
hahahaha ujjab sérült :D ezen már csak nevetni lehet. indítani lehetne egy nyereményjátékot, hogy ki lesz a következő sérült :P

Szólj hozzá