Chamakh fejében megfordult a távozás lehetősége
2012 Nov 06. 17:49A 28 éves csatár átgondolta jövőjét a csapatnál
Marouane Chamakh első arsenalos szezonja remekül indult: a marokkói játékosra azonnal alapemberként számított Wenger az idény első felében, amikor mind Robin van Persie, mind Nicklas Bendtner sérültek voltak.
A két támadó visszatértével azonban csökkent Chamakh meccseinek száma, ráadásul nem egyszer történt meg, hogy a marokkói az utazó keretből is kimaradt.
A Bordeauxtól ingyen az Arsenalhoz igazoló csatár szerint azonban nem kell aggódni.
"Január elejére úgy éreztem, hogy teljesen elvesztettem a élességemet. Én is emberből vagyok, nekem is szükségem lehet egy kis pihenőre." - mondta Chamakh.
"Remélem azonban, hogy hamarosan már újból játszhatok, de ez inkább márciusban lesz, mint sem februárban."
A 27 éves Chamakh azonban azt is hozzátette, hogy semmi gondja nincs a londoni élettel, de azt elismerte, hogy az angol liga intenzivitásával még akadnak tennivalói.
"Nem komoly ez a dolog. Azért vagyok itt, hogy tanuljak, mind az edzéseken, mind a meccseken, szeretném javítani a játékomat, és szeretnék nem csak az angol focihoz, de a londoni élethez is egyre inkább alkalmazkodni."
"Teljes mértékben megértem és elfogadom a jelenleg kialakult helyzetemet a klubnál. Van Persie alapember, aki visszatért a sérüléséből, és ott van Bendtner is, aki hasonlóan hozzám, csere. Ettől függetlenül még a menedzser sem tud mindenkit felküldeni a pályára."
"Ugyanakkor van Persie jó formája nekem is kapóra jött. Bármit csinál, siker koronázza. Szerencsére a csapat is jól teljesít, így most valóban belefért egy kis pihenő."
Chamakhra, ahogyan mindenkire, szükség lesz az idény hátralévő részében a négy fronton szereplő Arsenalnak, Wenger például már megerősítette, hogy számít a marokkóira a Leyton Orient elleni FA-Kupa mérkőzésen.
A 28 éves csatár átgondolta jövőjét a csapatnál
Hozzászólások (7)
GO GUNNERS, GO CHAMAKH!!
Irjál már majd mi a helyzet a beszámoloval:)
Megkaptad vagy vagy nem?
OFF: Ezt a kezdőt várom pár óra múlva és természetesen győzelmet. Azt hiszem a Leyton ellen nyugodtan játszhat Miguel! Pihenjen csak DJ és Koszi. Elvileg védő se kéne mert nekünk kell támadni végig.
Almunia-Sagna-Miguel-Laci-Gibbs-Denilson-Song-Rosicky-Arshavin-Bendtner-Chamakh
Szólj hozzá