Theo Walcott a Barcelona Emirates-ben történő fellépését a szezon legnagyobb meccsének tekinti.

Az angol szélső tagja volt annak a csapatnak, amelyik tavaly kiesett a Barcelonával szemben, és most szeretnének visszavágni a kiesésért.
Walcott úgy gondolja, hogy Wengerrel jó kilátásaik vannak.

Már nagyon várjuk a meccset, egy nagyon nagy csata lesz.

-
mondta Walcott

Ez egy olyan meccs, amin játszani akarsz, és reméljük, hogy idén más eredmény lesz mint tavaly.
Úgy gondolom sokkal jobbak lehetünk mint tavaly, de az igazat megvallva rosszabbnak nem is szabad lenni.
Egy nyílt meccs lesz, de ha elvesztjük a labdát, akkor gyorsabban kell visszatámadni.
Ezt csináltuk a Chelsea és a Manchester City ellen és remélem a Barcelona ellen is tudjuk majd alkalmazni. Ez egy nehéz meccs lesz, és a legnagyobb, amin játszani fogok a szezonban.

Walcott jó cserének bizonyult, amikor az Emiratesbeli meccsen mindössze két perccel azután, hogy pályára lépett már gólt is szerzett.
Tavaly 2:0-ás hátrányból állt fel az Arsenal, az első gólt Walcott lőtte, majd Fabregas egyenlített 11-esből. A Nou Camp-ban viszont a Barcelona győzött 4:1-re és kiejtette az Arsenalt a BL-ből.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

13 éve
Törölt felhasználó
Walcottnak kulcsszerepe is lesz! Maxwellnél lényegesen gyorsabb, tehát a jobb oldal egy értelműen az ő területe.
13 éve
Törölt felhasználó
Egy 1-0 ,vagy 2-1 tökéletes lenne így elsőre! Nagyobb arányú győzelemre nem számítok .Bár bebaszna egy 3-0 :D
13 éve
Törölt felhasználó
Az egyetlen dolog amitől félek h sem DJ, sem kosi sem wilshere nem szisznek nem volt ekkora kaliberü meccse nehogy a rutintlansag kijöjjön
mindenképpen nyerni kell műr látomholnap utan a cikkeket
HOVA TÜNTÉL BRILLIÁNS BARCA???
LEMOSTA A PÁLYÁRÓL A MAGIC ARSENAL A VILÁGBAJNOKOKAT
WENGET FIAI MEGÉRTEK VÉGRE??
JACK WILSHEREÉT HIVATALOS AJÁNLATOT TEHET NYÁRON A BARCELONA
WILSHERE NEVÉT AHÁNY KATALÁN MEGHALJA ANNYIT FOG EL A SIRÁS
EGY KORSZAG VÉGE? GONDBAN A BARCA
DJ MESSI VACSORÁZZ SZERDA ESTE
VILLANAK MEGHAJLITOTTÁKA VILLAJAT SZERDA ESTE
MEGSEMMIESITŐ VERESÉGET MÉRTEK A BARCÁRA
HERCULES, ARSENAL KI LESZ A KÖVETKEZŐ?
ARSHAVIN: VISSZATÉRTEM
SZISZI: MESSI AKKOR SEM RUGOTT VOLNA MA GOLT HA ALMUNIA ÁLL A KAPUBAN



nah gyerekek jó szorakozástz rajta:D:D:DD
go gunners:D:D:D:
13 éve
Törölt felhasználó
kötelező győzelem!!! leginkább azért, mert holnap van a szülinapom! go gunners!!! :coolgrin:

Szólj hozzá