Chamakh fejében megfordult a távozás lehetősége
2012 Nov 06. 17:49A 28 éves csatár átgondolta jövőjét a csapatnál
Nincs idő a szombati, utolsó pillanatokban elveszített három ponton keseregnie az Arsenal keretének, ugyanis a feszített menetrendű 2010/11-es szezonban idén először 'zsúfolódik be' a Ligakupa programja.
Az Arsenal, az utóbbi évek után picit pechesebb volt a sorsolással, ugyanis Wenger fiai a nagy észak-lonodni riválist, a Tottenhamet fogták ki, ráadásul idegenben fognak játszani az ágyúsok.
Bár az Arsenal kerete jócskán teletüzdelt sérülésekkel, a francia menedzser az utóbbi években mindig a fiatal játékosokból összeverbuvált alakulatot küldte pályára, függetlenül attól, hogy egy Championshipben játszó Sheffield United, vagy egy másik nagy csapat, a Manchester City volt az ellenfél - s az eredmény is ennek függvényében alakult.
Bár a végső döntésről csak hétfőn, az első sajtótájékoztatón kapunk képet, Marouane Chamakh, az Arsenal marokkói klasszisa elmondta, amennyiben Wenger választása rá esik, készen áll a keddi összecsapásra.
"Beszéltem erről a francia játékosokkal, például Gael Clichyvel, ő mondott egy pár dolgot az Arsenal-Tottenham rangadókról, például azt, hogy a légkör, az atmoszféra egészen a tetőfokára hág." - mondta Chamakh a SkySportsnak.
"Miután számos játékosunk sérülés miatt hiányzik, ha Arséne úgy dönt, hogy nekem is játszanom kell a Tottenham ellen kedden, készen állok rá' - tette hozzá.
"Tudom, milyen fontossággal bír egy Tottenham ellen meccs. Kifejezetten fontos mind a játékosok, mind a szurkolók számára. Még egyszer mondom: még nem tudom, hogy a menedzser számít-e rám a keddi mérkőzés folyamán, de ha igen, örömmel állok majd be."
"Azt is tudom, hogy az utóbbi időben Arséne inkább a fiatalokat játszatta, most azonban az, hogy ennyi sérültünk van, jelentheti azt, hogy nekem is játszanom kell - nem tudom."
Bár Chamakh még soha nem vett részt ilyen rangadón, a Bordeaux színeiben a francia első osztályban már megtanulhatta, milyen egy presztízs harc.
"Nagyon nagy hangulatú küzdelmek voltak a Toulouse, vagy a Marseille ellen vívott meccseink. Óriási volt a hangulat. Az új csapattársaim azonban elmondták, hogy az Arsenal-Tottenham párharc is ilyen, ha még nagyobb presztízzsel bír. Imádom az ilyen meccseket." - mondta Chamakh.
A 28 éves csatár átgondolta jövőjét a csapatnál
Hozzászólások (44)
Neem am. én rühellem a Chelseat, de fele annyira mint a MU-t meg a zsidókat...Azoktól hányok
ez nagy mármint ez a nem vagytok olyan jók,mint az Arsenal:)
Nagyon viccesek a Blackpool-szurkolók:)
szimpatikus csapat lett:):D
ellenünk azt énekelték 5:0-nál,hogy 6:5-re nyernek:D
Szólj hozzá