Marouane Chamakh az Arsenal újdonsült világsztárja, azt azonban már kevesen tudják, hogy olyan dolgokhoz is ért, amelyekről az ember meg sem mondaná, hogy egy professzionális labdarúgóról van szó. Pedig ez a helyzet, tudniillik, az Arsenal marokkói játékosa remekül ért a táblázatolvasáshoz. Ha Franciaországban van, be szokott segíteni a testvére szalonjának könyvelésénél.

"Amikor még a Bordeauxban játszottam, mindig visszamentem hozzájuk. Nagyon szerettem részese lenni a családi környvezetnek, szívesen segítettem az öcsémnek, Yassinnak, bármiben, amit tudtam. Jó móka volt." - mondta Chamakh.

Pedig éppen olyan könnyedén ülhetne egy irodában, komoly fizetésért, mint ahogyan most ontja magából a gólokat az Arsenalnál. Chamakh keményen tanult az iskolában, bakkaluareátusi oklevelet szerzett könyvelésből, mielőtt teljes mértékben a futballra koncentrált volna.

"Úgy érzem, jó vagyok ezekben a dolgokban. Matek, táblázatolvasás, könyvelés - ezek olyan egyszerűnek tűntek nekem. Főleg a könyvvitelt találtam érdekesnek, valószínűleg azért, mert jó voltam matekból. Ez volt az egyik olyan tárgy, amire nem kellett túl sok időt fordítanom otthon, mert mindent megtanultam már az órán."

"Nagyon nagy gondot fordítottam a tanulmányaimra, nem akartam elhanyagolni az isklát a foci miatt. Aztán átmentem a vizsgáimon, méghozzá egész jó eredményekkel, így tudtam, hogy akkor is tudok kezdeni valamit az életemmel, ha a focival netán nem jönnek össze a dolgok."

"Amint meglett a végzettségem, több időt áldoztam a focira. Persze a szüleim végig támogattak és bátorítottak, de magamtól is rájöttem, hogy több terv is kell, ha az álmom nem válik valóra." - árulta el Chamakh, aki bár nyelvleckéket is vesz, jelenleg még egy angol-francia tolmács segít neki az Arsenal edzésein.

A tehetségét minden valószínűség szerint az édesapjától örökölte, aki komolyan kacérkodott a profi futball karrier gondolatával - a Casablancánál játszott -, de miután Franciaországba költöztek, egy szilárdabb, megbízhatóbb munkát választott: kőfaragó lett. A kis Marouane, aki ekkor négy éves volt, az édesanyjával együtt egy év után követték Franciaországba a papát.

"Kezdetben csak átlagosan gondoltam a focira. Aztán hét-nyolc évesen csatlakoztam az első klubomhoz, és nagyon kedveltem. Persze más sportokért is oda voltam, de igazából csak a fociban tudtam elképzelni az életemet."

16 éves korára a lakóhelyük régiójának legnagyobb csapata, a Bordeaux, Zinedine Zidane nevelőklubja hívta Marouanet, aki élt is a lehetőséggel. Az elkövetkezendő három évben pedig már a franciák korosztályos válogatottjában játszott, az U19-eseknél. Ugyanebben az évben kapott meghívót szülőhazája, Marokkó futball szövetségétől az első számú csapatba, Chamakh pedig úgy gondolta, a szívére hallgat.

"Mielőtt Londonba jöttem volna, az egész életemet gyakorlatilag Franciaországban éltem. Amikor aztán a marokkói válogatottól hívtak, tudtam, hogy nehéz lesz döntést hoznom. 18 vagy 19 lehettem ekkor, és hosszasan át kellett gondolnom ezt a döntést. Végül Marokkót választottam, és ezt a mai napig nem bántam meg."

Chamakh természetesen a Bordeauxhoz való igazolást sem bánta meg, állítása szerint rengeteget fejlődött Laurent Blanc kezei alatt. A csatár Blanc nagy aranygóljára is emlékszik, amelyet még Paraguay ellen szerzett az 1998-as világbajnokságon.

"Nagyon is emlékszem. Bámulatos gól volt. Óriási élmény volt vele dolgozni a Bordeauxnál. Ő volt a negyedik edzőm a karrierem folyamán, és nagyon ösztökélt arra,hogy fejlődjek. Három remek évig folyt ez a kemény munka, s lényegében az, hogy valóban elértem a mostani szintemre, az ő érdeme."

"Egyszerűen szükségem volt egy ilyen edzőre a karrierem azon szakaszában. Kellett egy ilyen jellem és edző, aki segített, hogy a következő szintre lépjek. Be kell vallanom, az, hogy az Arsenalhoz igazoltam az ő tanácsára történt."

Chamakh azt is elárulta, hogy a matematikához való kötődése végül a fociban is előnyt jelentett: a statisztikáknál.

"Blanc elmondta, hogy a statisztikák nagyon fontosak egy csatárnál. Úgy hitte, a múltban túl udvarias voltam a csapattársaimmal, pedig egy csatárnak fontos ott lennie az eredményjelzőn, s persze az is fontos, hogy gólpasszokat adjon."

Chamakh Arsenalhoz való kötődése azonban nem Blanc tanácsán múlt, a csatár már fiatalkorában is nézegette elődjei, Henry, Bergkamp, Petit, Pires vagy Vieria játékát.

"Dennis Bergkamp volt az akkori kedvencem. 12-13 éves korom óta követem az Arsenal eseményeit, még akkor is, ha a Bordeaux volt a csapatom. Nemzetközi szinten azonban az Arsenal volt a kedvencem, talán a menedzser miatt. Mindig is az volt az álmom, hogy egy napon náluk játszhassak."

"Imádtam Bergkamp játékát. Persze, óriási elismeréssel követtem az egész csapatot, de Bergkamp kifejezetten egy nagyszerű, klasszis játékos volt. Imádtam a stílusát, de imádtam azt is, ahogyan gólokat szerzett. Az 1998-as világbajnokságon szerzett gólja Argentína ellen óriási volt. Az év gólja volt." árulta el.

"Franciaországból Zidane volt a kedvencem. Nemcsak a pályán való stílusát, de az azontúli magatartását is szerettem, végig szerény volt. Volt vele lehetőségem találkozni, még a Bordeauxnál, mindig visszatért a különleges eseményekre: emlékmeccsekre, meg ehhez hasonlókra."

"Félelmetes kisugárzása volt. Mindig is ő volt a példaképem, az inspiráció erőm, hogy sikerre vigyem a fociban."

Végül azonban Arséne Wenger győzte meg arról, hogy az Arsenalnál folytassa karrierjét, a lejáró szerződése után.

"Arséne Wenger személye óriási tényező volt abban, hogy az Arsenalhoz igazoltam. És persze, a játékosok is. Nagyon sok francia játékossal játszhatok együtt, és persze az olyan klasszisokkal, mint van Perise, vagy Fabregas."

"Fantasztikus volt a fogadtatásom, a légkör is nagyszerű, ahogyan a stílusunk is. Úgy gondolom, hogy tényleg sikerre vihetjük egymással."

A csatár picit későn, 26 éves korában csatlakozott az Arsenalhoz, s költözött Angliába, pedig lehetőségei már korábban is adódtak erre.

"Nagyon komplikált volt a helyzet a Bordeauxnál. Mielőtt Anglia felmerült volna, úgy volt, hogy a Lyonhoz igazolok 2005-ben, Gerard Houillerrel. Nagyon izgatott voltam, mert tudtam, hogy Houiller nagyszerűen teljesített a Liverpoollal, azonban a Bordeaux nem engedett el. Aztán ugyanez volt a helyzet, amikor már Angliába szerettem volna menni, meg kell várnom, hogy leteljen a szerződésem."

"Az utolsó évemben már soha nem jutottunk volna el a megegyezésig a Bordeauxval, emellett azt gondoltam, hogy túl sokra becsülnek engem. Még egy évvel a szerződésem lejárta előtt sem engedtek el, meg kellett várnom, hogy szabadúszó legyek. Vegyes érzelmeim vannak erről, frusztrált voltam, mert mindent megadtam a csapatért, és valami újat akartam tapasztalni."

"Ugyanakkor viszont játszhattam a Bajnokok Ligájában, és a bajnoki címért harcoltam Laurent Blanc irányítása alatt."

Most azonban már Blanc tanácsára, Wenger varázsára, de az ő végső döntésére hagyatkozva már az Arsenalnál rúgja a bőrt.

"Először májusban találkoztam Arsénenel, amikor aláírtam a klubhoz. Minden meggyőzött. Az egyénisége, s talán az a tény is, hogy olyan csapatot épített, amelyik minden évben rendszeresen a bajnokság elitjében végzett, s amelyik már több éve a Bajnokok Ligájában játszik."

"Azt gondoltam, hogy egy nagyon szigorú ember lesz, aki sohasem mosolyog és mindig aggódva tűnik fel. De most, hogy jobban ismerem őt, elmondhatom, hogy nagyon nyugodt ember. Nagyon furcsa, mert komolynak tűnik, miközben ugyanolyan nyugodt is. Ez egy nagyon ritka és kivételes képesség."

Mint ahogyan könyvelői végzettséggel focizni...