Az Arsenal nehéz meccsre számíthatott az Ewood Parkban, ennek, és a nem túl meggyőző teljesítménynek köszönhetően az is lett.

Az Ágyúsok bár nagyszerűen kezdték a meccset, az első öt perc után visszavettek a tempóból, ezek után inkább az ő térfelükön járt a labda. A Blackburn többször a kapujához szögezte Arsene Wenger együttesét, Pedersen nagybedobásai pedig életveszélyesek voltak.

A 20. percben egy csodás támadás végén a remek formában lévő Theo Walcott szerzett gólt, ezek után pedig a Blackburn nyomása is alábbhagyott kissé. Az Arsenal a félidő végére kapta el csak a ritmust, ám újabb gólt nem sikerült szerezni, sőt. A védelem jobb oldalát egy alkalommal megzavarta a Rovers, Mame Biram Diouf pedig gólt szerzett, kiegyenlítve ezzel.

A második játékrészben kissé javult az Arsenal  játéka, Andrey Arshavin pedig a játékrész elején beálította a végeredményt. A Blackburn sok felíveléssel próbálkozott, sikertelenül, ám a párharcokból sokat megnyertek jó fizikumú játékosaiknak köszönhetően.

Az Arsenal a meccs során rengeteg labdát eladott, és a kulcsjátékosok nem voltak elég élesek. Robin van Persiet az első félidőben sérülés miatt le kellett cserélni. 10 napot kell kihagynia a hollandnak. Hozta a kötelezőt az Arsenal, de a jövőben ennél meggyőzőbb produkció kell az igazi sikerhez.

Blackburn 1-2 Arsenal
Gól: Diouf (27.) ill. Walcott (20.), Arshavin (51.)

Sorozat: Barclays Premier League
Helyszín: Ewood Park
Kezdés: 2010.08.28. 13:45

Blackburn: Robinson - Salgado, Nelsen, Samba, Givet - Pedersen, Jones, Grella, E.H.Diouf - M.B.Diouf (Nzonzi 81.), Kalinic

Arsenal: Almunia - Sagna, Koscielny, Vermaelen, Clichy - Fabregas (Rosicky 68.), Song, Diaby - Walcott, van Persie (Chamakh 34.), Arshavin (Wilshere 83.)

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (419)

14 éve
Törölt felhasználó
http://www.timesoccer.com/video/01/17-chelsea-vs-stoke-city-live-highlights.html
Aki esetleg nem látta az nézze meg ezt! Jó meccs lehetett ez a Chelsea-Stoke!
Shawcross megint alkotott és adott egy tizit a cseszkinek :roll:
14 éve
Törölt felhasználó
Tomek, nem csak neked, én is rühellem Dioufot. Nem lenne rossz játékos, de elég balhés meg nagyképű.
14 éve
Törölt felhasználó
Csak kiszenvedték a srácok...Walcott megint jó volt! ;) Az egyenlítő gólnál Kosnak labdával együtt ki kellett volna tennie a pi...ba E.H. Dioufot (lehet csak nekem ellenszenves, de én felrúgtam volna 🧀)
14 éve
Törölt felhasználó
Ezek után kíváncsi leszek h mine is lesz ez a 4-2-3-1 amikor visszajön Nasri.
14 éve
Törölt felhasználó
1 Arsenal FC
2 Chelsea FC
3 Manchester United
4 Manchester City

de szívesen elnézném a szezon végén is ezt a tabelleállást ;) :) :exclaim:

Szólj hozzá